A FOK Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíjasai

Az egyik legrangosabb felsőoktatási ösztöndíjat, a Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíjat elnyert kiemelkedően tehetséges hallgatóit köszöntötte a Debreceni Egyetem Fogorvostudományi Karának Kari Tanácsa. Az ünnepségen három hallgató vehette át a támogatásról szóló oklevelet a kar dékánjától.

A szabályok szerint a Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíjat csak olyan a felsőoktatásban tanuló, a legkiválóbb teljesítményt nyújtó hallgatók kaphatják meg, akik tanulmányi kötelezettségeik magas szintű teljesítésén túl kiemelkedő szakmai, tudományos eredményeket érnek el. A hozzájárulást nemcsak az államilag támogatott, hanem a költségtérítéses képzésben résztvevő hallgatók is igényelhetik. Az ösztöndíj odaítélésének az is feltétele, hogy a jelentkező szerezzen legalább ötvenöt kreditet azon utolsó két aktív félévében azon a szakon, amelyen eredményei alapján benyújtotta a pályázatát.

A Debreceni Egyetem Fogorvostudományi Karán (DE FOK) tanuló több mint 600 hallgató közül idén hárman kapták meg a Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíjat. Az elismerésről szóló oklevelet a FOK Kari Tanács ülésén Mészáros AttilánakSzép Dominikának és Szitha Andrásnak adták át.
 

– Ez az ösztöndíj azért is fontos, mert az oktatásért felelős miniszter adományozza az egyetem javaslata alapján, azon hallgatók egy szűk körének, akik megfeleltek a magas szintű követelményeket megfogalmazó pályázati kiírásnak - mondta Bágyi Kinga Ágnes, a kar dékánja.

A havonta 40 ezer forint összegű Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíjhoz 10 hónapon át jutnak hozzá a díjazottak.
Ebben az esztendőben a Debreceni Egyetemen összesen 116 hallgatója részesül ebben az elismerésben.
 

Sajtóközpont - OCs