Nehéz mérkőzések előtt csapataink

Erdélyi mérkőzések várnak a Debreceni Egyetem jégkorongozóira. Kosarasaink a szezon első hazai bajnokijára készülnek, labdarúgóink pedig az éllovashoz látogatnak. Itthon játszanak a kézisek, a női futsalosok, míg a röplabdázók és floorballosok idegenben lépnek pályára.

Jégkorong

Nehéz napok elé néznek a DEAC jégkorongozói, ugyanis erdélyi túrára mennek. Pénteken a Gyergyó, másnap a Csíkszereda, majd hétfőn a Brassó otthonában lép pályára együttesünk, amely igen rosszul kezdte a bajnokságot, emiatt a tabella utolsó helyén áll öt forduló után.

Kosárlabda

Első hazai bajnoki mérkőzésükre készülnek a szezonban a Debreceni Egyetem kosárlabdázói, akik szombaton 18 órakor a Nyíregyházát látják vendégül az Oláh Gábor utcai sportcsarnokban.

Jól ismerjük ellenfelünket, hiszen kétszer is találkoztunk már velük az előszezonban, tudjuk, hogy mire számíthatunk tőlük, és azt is, hogyan lehetünk ellenük sikeresek. Az edzőmeccseken aratott győzelmek semmit sem jelentenek, hiszen egy tétmeccs mindig más, illetve mindkét csapat más felállásban, rotációval és taktikai variációkkal fog játszani. Ők is egy vereséggel kezdték a szezont, úgyhogy biztosan nagyon motiváltan fognak hozzánk érkezni, de nekünk csak azzal szabad foglalkoznunk, hogy a saját játékunkat összeszedjük, és bármi áron megnyerjük a mérkőzést – jelentette ki a DEAC szerb légiósa, Djordje Drenovac.

Futsal

Szombaton a DVTK együttesét fogadják a DEAC női futsalosai az NB I 4. fordulójában. A találkozót a DESOK-ban rendezik 15 óra 15 perckor.

Röplabda

Váratlan vereséggel kezdték a 2022-23-as szezont a Debreceni Egyetem férfi röplabdázói, hiszen az első fordulóban hazai pályán kétszettes előnyt elbukva 3:2-re kikaptak az újonc MÁV Előre együttesétől. Szombaton 18 órakor a Kecskemét otthonában lehet javítani. Szerencsére a két kubai légiósunk megkapta a játékengedélyét, így acélosabb kerettel várhatjuk a találkozót.

Akadtak változások a kecskemétieknél a nyáron, ettől függetlenül nem lehet leírni őket, mivel többek között megszerezték a magyar válogatott feladót, Keen Cameront. Ellenfelünk a hétvégi összecsapás esélyese, de meg akarjuk nehezíteni a dolgát. A fehérváriak ellen eléggé megéreztük a kubaiak hiányát, mellettük Remete László és Kiss Imre sem volt teljesen egészséges, ez pedig döntőnek bizonyult. A vereség ellenére nem röplabdáztunk rosszul, az első két szettben kifejezetten okosan játszottunk. Az egész találkozón rengeteg teher nehezedett Bagics Balázs és Willian vállára, ez pedig mindkettejük erejét felemésztette a végére – világított rá Fodor Antal vezetőedző.

Labdarúgás

A Putnok után újabb rangadó vár a DEAC labdarúgóira, akik a bajnokságban még veretlen, feljutásra pályázó BVSC vendégeként lépnek pályára az NB III Keleti csoport 12. fordulójában. A mérkőzést vasárnap 15 órakor a Zugló Stadionban rendezik.

Kézilabda

Két idegenbeli mérkőzés után ezúttal hazai pályán folytathatják a pontgyűjtést a DEAC kézilabdázói. Az NB I/B 6. fordulójában a jó erőkből álló BFKA-Balatonfüred lesz a mieink ellenfele szombaton 18 órakor a DESOK-ban.

Floorball

Floorballosaink is megkezdik a 2022-23-as szezont a Salming OB I-ben. Az első fordulóban a Torpedo otthonában lépnek pályára az egyetemisták vasárnap délután fél hatkor.

 

 

NyD