Egyetemi sétány a Galiba Fesztiválon

Családbarát intézményként idén a Virágkarnevál kísérőrendezvényéhez, a Galiba Gyermekfesztiválhoz csatlakozva kínál színes, változatos programokat öt napon át, augusztus 17-21. között a nagyerdei Vidámparkban és a Főépület előtti téren a Debreceni Egyetem.

A kínálatról több intézményi egység, így a Debreceni Egyetem Mentálhigiénés és Esélyegyenlőségi Központja (DEMEK), a Hallgatói Önkormányzat (HÖK) több bizottsága és a Botanikus Kert gondoskodik.

A Vitéz László színpad melletti területen kialakított „DE sétányon” álló pavilonban a DEMEK munkatársai kézműves foglalkozásokkal – gyöngyfűzéssel, nemezeléssel - várják az érdeklődőket. 

A DEHÖK „Mi leszel, ha nagy leszel?” címmel szervezett programjai az Egészségügyi, a Környezetvédelmi és a Külügyi Bizottság közreműködésével, egyetemi hallgatók bevonásával szeretné megismertetni a legkisebbekkel és szüleikkel, hogy mi minden várja leendő hallgatóit az egyetem. - mindezt különböző feladványok, izgalmas ismertetők és tudományos mérések segítségével, természetesen játékos formában megvalósítva – tájékoztatta az egyetemi portált Csont István DEHÖK elnök.

Ebben az évben sem marad el a DE Botanikus Kertjének bemutatkozása, amely a Magyar Pozsgásgyűjtők Közhasznú Egyesületével a debreceni állat- és növénykert időszakos növénytárlatán mutat be több mint félszáz szúrós ritkaságot. 


– A kaktusz- és pozsgásbemutató hagyománya csaknem egyidős a Virágkarnevál történetével, hiszen az elmúlt évtizedek alatt, bár különböző helyszíneken, de mindig is kísérőrendezvénye volt a karneváli forgatagnak – mondta a hirek.unideb.hu portálnak Papp László, a Botanikus Kert igazgatója, az egyesület tiszteletbeli elnöke, aki azt is elárulta, hogy a mostani kiállításra több mint félszáz, elsősorban idős és nagyméretű növény bemutatásával készülnek.

A kiállítás augusztus 17-21. között 9-től 18 óráig várja a látogatókat (belépő birtokában díjmentesen) az egzotikus Afrika-röpdében.

A programkínálatból természetesen nem maradhat ki az egyetem műemléki Főépülete sem, amely előtt augusztus 17-21. között a szökőkút virágdíszbe öltöztetett szobrai, és virágos szelfi-pont várja mindazokat, akik a Nagyerdőn járva fotón szeretnék megörökíteni a Debreceni Egyetem előtti teret.

A szelfi-ponton látható betűket körülbelül 2500 fej selyemvirágból formázták meg, ezek elkészítése egy teljes napon át tartott, a kompozíción két szakember dolgozott. A szökőkút díszítése is hasonlóan látványos, hiszen ehhez nagyjából két nap alatt 1000 szál virágot használtak fel. A dekorációt csaknem három óra alatt helyezték el a helyszínen.

A női szobor kezében egy száraz növényekből és vegyes selyemvirágokból összeállított, közel 100 szálat tartalmazó körbekötött csokor látható.

 

 



Sajtóközpont – BZs