Sportdömping vezeti fel az Európai Egyetemi Játékokat

Mádon ülésezett a 2024-es Európai Egyetemi Játékok (EUG) debreceni szervezőbizottsága. A tanácskozáson kijelölték a szervezési részfeladatokat, azok felelőseit, valamint elkezdődött a megvalósíthatósági tanulmány összeállítása. A játékokat jövőre nívós nemzetközi versenyek vezetik fel a Debreceni Egyetemen.

Két év múlva Debrecenben és Miskolcon rendezik az Európai Egyetemi Játékokat, melynek a Debreceni Egyetem lesz az egyik házigazdája. A leginkább az olimpiára hasonlító nemzetközi sportrendezvény keretében mintegy hatezer sportoló és kísérőik érkeznek majd a cívisvárosba. Balogh László, a Debreceni Egyetem Sporttudományi Koordinációs Intézetének vezetője a hirek.unideb.hu-nak elmondta, minden a terv szerint halad az előkészületekkel kapcsolatban.

- Rendszeres az egyeztetés a másik szervező várossal, Miskolccal és az ottani egyetemmel, valamint a nemzetközi szövetséggel is annak érdekében, hogy minden rendben legyen és minden készen álljon a nagyszabású sportesemény megnyitójára. Június 2-án Mádon ült össze a debreceni szervezőbizottság, ahol újabb konkrétumokról született döntés. Mindenki tudja, mi a dolga, és sikerült megfogalmazni a konkrét irányokat is a rendezvénnyel kapcsolatban - tájékoztatott a DESKI vezetője. 

A 2024-es EUG-t már jövőre elkezdi népszerűsíteni a DE nemzetközi sporteseményekkel: április végén kezdődik a MEFOB Fesztivál, melynek ezúttal a Debreceni Egyetem ad otthont. Hét sportágban rendeznek majd egyetemi országos döntőket, 1500 sportoló és a kísérőik érkeznek Debrecenbe. Július elején 20 férfi és 20 női csapat részvételével 3x3-as egyetemi kosárlabda Európa-bajnokságot rendez a DE, a kosárlabda pályát a Főépület előtt, az Egyetem téren állítják majd fel, lelátókkal együtt. Július közepén frizbi egyetemi világbajnokság is lesz 16 csapat részvételével.

- Az egyetemet és a várost is népszerűsíthetjük ezeken a rendezvényeken, így aki nemzetközi sportot szeretne látni jövő nyáron, annak a Debreceni Egyetem is a kedvében tud járni. Ezek a rendezvények összhangban vannak az Európai Játékokkal, a lebonyolításuk során ugyanis kiderülhetnek még olyan hiányosságok, amik elkerülhetők a 2024-es esemény szervezésénél. Az EUG promótálására honlapot és applikációt is fejlesztünk  - tette hozzá az intézetigazgató.

Ebben az évben a lengyelországi Lódz-ban rendezik az Európai Egyetemi játékokat. Balogh László tájékoztatása szerint egy ötven fős küldöttséggel utazik a Debreceni Egyetem a helyszínre annak érdekében, hogy megfigyelőként beépíthető jó gyakorlatokat szerezzenek. Az olimpiához hasonló záróeseményen a magyar szervezők ünnepélyesen átveszik majd a stafétát a lengyelektől.

Sajtóközpont - BZ