Szakmai Napok az Informatikai Karon

Minden eddiginél több szakmai előadást hallhatnak az érdeklődők a 25. Informatikai Szakmai Napokon. Az eseményen bemutatkoznak a Debreceni Egyetem Informatikai Karának (IK) vállalati partnerei, a látogatók a legújabb technológiák mellett aktuális témákkal, karrierlehetőségekkel is megismerkedhetnek.

Az elmúlt két évben a járványhelyzet miatt nem lehetett hagyományos formában megrendezni az eseményt, idén viszont már személyesen is elérhető lesz április 19-én és 20-án az Informatikai Kar aulájában, illetve online is lehet csatlakozni.

32 cég, köztük 11 kiemelt egyetemi partner várja az érdeklődőket, próbainterjúkat tartanak a hallgatóknak, bemutatkoznak a szakmai gyakorlati helyek, az egyetemisták álláslehetőségekkel találkozhatnak, valamint részletesen megismerhetik az egyes vállalatok szakterületeit és elvárásait.

- A rendezvény soha nem látott módon bővült, nagyon sok vállalat jelezte a részvételi szándékát. Szakmai partnereink nagyon magas szinten végzik a tevékenységüket, ezért úgy érezzük, hogy sokat nyerhetnek azok, akik ellátogatnak a standokhoz, hiszen ezáltal megismerik a partnervállalatok profilját, valamint hasznos szakmai tudás birtokában tervezhetik meg a jövőjüket – hangsúlyozta Hajdu András, a Debreceni Egyetem Informatikai Kar dékánja.


Az IK Kassai úti épületében ötvennégy szakmai előadást, ezek közül tizenegyet angol nyelven hallgathatnak majd meg az érdeklődők. Fizikailag 28 standot kereshetnek fel, a vállalati partnerek közül pedig három az online térben jelenik majd meg.  A korábbi évekkel ellentétben már három szekcióban tartják az előadásokat, az utolsó napon a harmadik szekció az online prezentációké lesz. Virtuálisan nyolc előadás lesz elérhető.

A hallgatók többek között a chipgyártás élvonalában használt mérőberendezések szoftverfejlesztéséről, a vezetőtámogató rendszerekről, az orvosi képalkotás technológiai jövőjéről, a PC-re és konzol platformokra történő játékfejlesztésekről, valamint a mesterséges intelligencia által támogatott szoftverfejlesztésekről, az adatvizualizációról, a Tech Academy mentorprogramról, illetve a tudományos kutatási és fejlesztési lehetőségekről is tájékozódhatnak.

A Debreceni Egyetem kiemelt szakmai partnerei, az esemény résztvevői:
Continental Automotive Hungary Kft. - Mesterséges Intelligencia Fejlesztési Központ, COSMO CONSULT International Kft., DataExpert Services Kft., DXC Technology Magyarország Kft., Dynata Hungary Kft., EPAM Systems Kft., Knorr-Bremse R&D Center, Loxon Solutions Zrt, Lupus Consulting Kft, NI Hungary Kft., SEMILAB Félvezető Fizikai Laboratórium Zrt.

Az Informatikai Szakmai Napokkal kapcsolatban további információ ezen a linken érhető el.

Sajtóiroda - BZ