Erdélyi elismerés a DE történészprofesszorának

Tiszteleti tagjai sorába választotta Papp Klárát, a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar Történelmi Intézetének professzorát közelmúltban rendezett tisztújító közgyűlésén az Erdélyi Múzeum-Egyesület. A hazai szakemberek közül Papp Klára az első történész, akit ez a megtiszteltetés ért.

A Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet dísztermében március 26-án tartott közgyűlésen elsőként új elnököt választottak Bitay Enikő akadémikus, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem egyetemi tanára személyében, aki eddig 16 éven át sikeresen töltötte be az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) főtitkári pozícióját.

A közgyűlés napirendjén szerepelt a tiszteleti tagok megválasztása is. Az egyesület alapszabálya szerint tiszteleti tagok azok a bel- és külföldi szakmai körökben elismert, kiemelkedő tudományos, irodalmi, művészeti és közművelődési teljesítményeket felmutató, a romániai magyar társadalom megbecsülését kiérdemelt hazai és külföldi személyek, akiket az elnökség javaslatára és a szakosztályok szakmai véleményezése alapján az egyesület választmánya ebben a minőségben beválaszt és a döntést a közgyűlés megerősíti.

Papp Klárát, a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar Történelmi Intézetének professzorát a hazai történészek közül elsőként érte a megtiszteltetés, hogy tiszteleti tagjai sorába választotta az EME.

Az elismeréssel Papp Klára, a történész doktori program vezetője olyan kiváló történész-egyéniségek között szerepelhet, mint Benkő Samu, Csetri Elek, Egyed Ákos, Imreh István, Jakó Zsigmond, Kiss András, Magyari András – fogalmazott méltatásában Sipos Gábor, az egyesület alelnöke.

Az esemény keretében jelentették be, hogy az ötévente odaítélt rangos elismerés, a Teleki József díjat a Debreceni Egyetem díszdoktora, Péntek János nyelvészprofesszor érdemelte ki.

A közgyűlésen az Év Könyve 2021 díjat Gálfi Emőke kapta a „Gyulafehérvár és uradalma a 16. század második felében” című könyvéért, Bogdándi Zsoltot pedig az EME főtitkárává választották. Mindketten az egyesület kutatói, és mindketten tagjai a Debreceni Egyetem Nemzetközi Inter-regionális Társadalomtörténeti és Néprajzi Kutatóközpontjának.

A közgyűlésen döntöttek arról is, hogy az Erdélyi Múzeum-Egyesület kutatóintézete a jövőben Jakó Zsigmond nevét viseli.

 

 

Sajtóiroda – BZs