Eskü az agrárium szolgálatára

A Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar 164 végzős hallgatója tett mérnöki esküt szombaton. A diplomaosztót szigorú járványügyi intézkedések mellett rendezték meg a Főépület Díszudvarán.

 A gazdasági élet szereplőit a pandémiás helyzet és a klímaváltozás számos kihívás elé állítja, amelyek megoldásához nyitott gondolkodású, elhivatott szakemberekre van szükség. Bízunk abban, tudjuk, hogy a Debreceni Egyetem agrárkarának végzős hallgatói a tanulmányaik alatt szerzett szakmai, elméleti és gyakorlati tudással felvértezve meg tudnak felelni ezeknek a kihívásoknak – mondta ünnepi tanácsülésen a Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar dékánja. Stündl László köszöntő beszédében a DE agrárkarán végzettek összetartásáról beszélt.
 

-  Az Alma Mater nem csak egy üres szó, az agrár egy család, egy csapat. Mindig visszavárja önöket. Legyenek büszkék arra, hogy az ország egyik legszínvonalasabb egyetemén szerezték diplomájukat. Olyan alapokkal indulnak útra, amelyre építkezhetnek, amely a mezőgazdaság, a gazdaság és egyéb területeken jól hasznosítható – hangsúlyozta Stündl László.

A Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar 164 végzős hallgatója tett mérnöki esküt.

Az ünnepségen címzetes egyetemi tanári címet vehetett át Lisztes-Szabó Zsuzsa az Atommagkutató Intézet tudományos főmunkatársa. Kocsy Béla, a Külgazdasági és Külügyminisztérium Mezőgazdasági és Környezetügyi szakdiplomatája, valamint Szalacsi Árpád, a Nyírerdő Zrt. vezérigazgatója a Debreceni Egyetem rektora és Szenátusa által odaítélt címet később veszik át. A DE MÉK Tanácsa tiszteletbeli docensi címet adományozott Bodnár Mihálynak, a Pro Tiszatáj Nonprofit Kft. ügyvezetőjének, Fülep Zsoltnak, a Balmaz Sütöde Élelmiszeripari Feldolgozó és Kereskedelmi Kft. igazgatójának, Nagy László Gézának, mezőgazdasági vállalkozónak, Szigeti Tamás Jánosnak, a Wessling Hungary Kft üzletfejlesztési igazgatójának, valamint Hadászi Lászlónak, a KITE Zrt. innovációs főigazgatójának.

Az ünnepi tanácsülésen a Debreceni Egyetem Hallgatói Önkormányzata Elnökségének Elismerő Oklevelét kapta Boda Stefánia, valamint Kiss Nikoletta a hallgatói önkormányzatban és szervezeteiben végzett tevékenységükért. A Debreceni Egyetem Hallgatói Önkormányzata Elnökének és Alelnökének Elismerő Oklevelét vehette át az egyetemen végzett szakmai és közéleti tevékenységéért Lasancz Levente.


Dékáni Elismerő Oklevélben részesült Kristóf Károly, az Élelmiszertechnológiai Intézet szakmai szolgáltatója, Oláhné Tóth Ibolya, a Növénytudományi Intézet Alkalmazott Növénybiológiai Tanszékének tanszéki mérnöke, Szabó András, a Növénytudományi Intézet adjunktusa és Szakadát Gyula, az Élelmiszertudományi Intézet szakmai szolgáltatója.