Együtt a tanárképzésért

Együttműködési megállapodást kötött hétfőn a Karcagi Nagykun Református Gimnázium és a Debreceni Egyetem Tanárképzési Központja, így tovább gyarapodott az intézmény pedagógusképzésben résztvevő hallgatóinak szakmai gyakorlati helyszíne.

Az ünnepélyes eseményt Karcagon a Nagykun Református Gimnázium beiskolázási napjának keretében tartották, ahol Forisek Péter a Debreceni Egyetem (DE) tanárképzési főigazgatója mutatta be a végzős diákoknak az intézmény karait, azok képzési kínálatát, kiemelve a következő tanévben induló új típusú, öt éves tanárképzés nyújtotta lehetőségeket, és ismertette a 2022-es felvételi eljárás legfontosabb tudnivalóit. 

Csont István, a Debreceni Egyetem Hallgatói Önkormányzatának elnöke az egyetemi szolgáltatásokról, a hallgatói életről, a jelentősebb egyetemi rendezvényekről, valamint a kulturális és sportolási lehetőségekről számolt be a tanulóknak. 

Az előadásokat követően Forisek Péter, a DE tanárképzési főigazgatója és Koncz Tibor elnök-lelkész, a Nagykun Református Gimnáziumot fenntartó Karcagi Református Egyházközösség vezetője írta alá a tanárképzési együttműködési megállapodást.

A kapcsolat két patinás, nagy múltú intézmény között született meg, amely a jövőben hivatalos formában erősíti tovább a már eddig is meglévő együttműködést. A Debreceni Egyetem csaknem 200 nappali és levelező tanárszakos hallgatója számára fontos, hogy olyan intézményekben végezhessék az összefüggő tanítási gyakorlatot, ahol a tanári testület szakmai felkészültsége és pedagógusi tapasztalata ehhez minőségi hátteret nyújt – hangsúlyozta Forisek Péter. 

Koncz Tibor református esperes-lelkész, az intézmény fenntartó testületének elnöke szerint az együttműködési megállapodás aláírása három félnek is kedvező. 

Előnyös a gimnáziumnak, hiszen tanulói az ország egyik legjobb, nemzetközi hírű egyetemén tanulhatnak tovább, előnyös az egyetemnek, mivel biztosított a hallgatói utánpótlás, és előnyös Karcag városának, amely számos szállal kapcsolódik az egyetemhez és ezzel a szerződéssel is segíti a polgárait – hangsúlyozta.

Tóth Barna, az intézmény igazgatója elmondta, hogy a Karcagi Nagykun Református Gimnázium tanulói igen nagy számban választják a Debreceni Egyetem képzéseit, az iskola felvételizőinek csaknem 60%-a tanul tovább a Debreceni Egyetemen, és a jelenlegi tanári kar 60%-a is a cívisváros felsőoktatási intézményében szerzett korábban diplomát. 

A most megkötött együttműködési megállapodásnak köszönhetően 24-re emelkedett a DE Tanárképzési Központ partnerintézményeinek száma. 

 

 

 

Sajtóiroda – BZs

Fotó: Kovács István, Karcagi Nagykun Református Gimnázium