DEbate: a Szent Korona hazatérése

Angol nyelvű vita- és videóversenyt hirdetett középiskolásoknak a Debreceni Egyetem Angol-Amerikai Intézete az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövetségével és a Magyarországon működő Amerikai Kuckókkal együtt. A téma a Szent Korona legutóbbi hazatérése.

Idén immár hatodik alkalommal rendez angol nyelvű országos vitaversenyt, úgynevezett DEbate-et középiskolás diákoknak a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar Angol-Amerikai Intézete. Az idei DEbate kapcsolódik az amerikai-magyar diplomáciai kapcsolatok felvételének 100. évfordulója alkalmából rendezett programokhoz.   

- A tételmondat, amely mellett és ellen a csapatoknak érvelniük kell, ezúttal az az állítás mely szerint: az USA-nak még nem kellett volna 1978-ban visszaszolgáltatni a Szent Koronát Magyarországnak, mivel ez az akkori magyar politikai rendszer és vezetőinek legitimálását jelentette – ismertette a hirek.unideb.hu portállal Venkovits Balázs, a Bölcsészettudományi Kar Angol-Amerikai Intézet Észak-Amerikai Tanszékének adjunktusa.

A program főszervezője elmondta: a verseny első fordulójában a fenti állításhoz kapcsolódó eseménysort és az azt érintő vita két oldalát ezúttal egy maximum 30 perc hosszú kreatív videó formájában kell a jelentkezőknek bemutatni. Lénárt-Muszka Zsuzsanna, az Angol-Amerikai Intézet Észak-Amerikai Tanszékének tanársegédje, a verseny másik szervezője szerint bár a formátum rendhagyó, idén is kiváló csapatok jelentkezésére lehet számítani. A szervezők abban bíznak, hogy a versenyzők elsősorban saját kutatásaikra épülő bizonyítékokra alapozva dolgozzák majd fel a korona visszatérésének történetét, illetve az ezzel kapcsolatos vitás kérdéseket.  

Az érdeklődő diákok tanári vezetés mellett működő háromfős csapatai részvételi szándékukat október 15-ig ezen a webes űrlapon jelezhetik.

Lesz idő a munkára, a videókat ugyanis november 15-ig várja a zsűri. Amennyiben a járványhelyzet engedi, a legjobb filmeket beküldő csapatok az év végén tartandó döntőben vitázhatnak is majd egymással, méghozzá angolul. A műveket és a vitákat szakértők fogják értékelni, akik egyebek mellett a résztvevők kreativitását, a nyelvi minőséget, valamint a csapattagok együttműködési és prezentációs képességeit is figyelembe veszik. A legjobbak értékes díjakban részesülnek.  

A diákok felkészülését Glant Tibor, az Angol-Amerikai Intézet docense az amerikai-magyar kapcsolatok fordulópontjairól és a Szent Korona Magyarországra való visszatéréséről szóló online előadásokkal fogja segíteni.