Kék Pelikan: a kezdetektől a bemutatóig – tudósítás

A 2. SKICC Debreceni Animációs Filmnapok zárónapján mesterkurzust tartott Csáki László, animációs filmrendező, a Kék Pelikan (2023) alkotója. Ennek során a mű készítésének lépéseit mutatta be a kezdetektől, az élőszereplős jelenetek és az animáció keveredésén át, egészen az alkotás hazai és nemzetközi fogadtatásáig.

A Kék Pelikan egy kevert technikájú animált dokumentumfilm: van benne kétdimenziós és papírkivágásos animáció, de élőszereplős jelenetek is. A rendező úgy fogalmazott, hogy

én nem önálló műfajként tekintek az animációra, hanem egy több technikából összeálló, szabadon használható nyelvként kezelem.

Ez márcsak abból is fakad, hogy Csáki László korábban reklám- és rövidfilmeken, illetve videoklippeken is dolgozott, melyekből több tapasztalatot is beemelt az egészestés műbe.

A történet szövege valódi emberek valódi sztoriaira épül, amihez külön az élőszereplős anyagok alapján készült az animáció. A fő karakterek Laci, Ákos és Petya, valamint Rozi, akik nemzetközi vonatjegyeket hamisítva jutottak el több nyugat-európai országba. A film az ő szemszögükből mutatja be a ’90-es évek vonatjegyhamisítási lázát, amit a rendőrségnek sem sikerült feltárnia. Csáki bevallotta, hogy maga is utazott ilyen tikettel akkoriban és személyesen ismeri a hamisítókat, ezért olyan filmet akart, ami őszntén őrzi meg a srácok sztoriját.

A rendező 2006 és 2024 között, azaz 18 éven át dolgozott művén, amely folyamatosan fejlődött. Kezdetben játékfilmet szerettek volna belőle, ehhez vettek fel hanganyagokat a hamisítókkal való beszélgetésekről. Eredeti címe Citromlé és indigó volt, ami már az animációs stádiumban változott Kék Pelikanra 2013 után. A rendező személyazonosságukat nem felfedve akarta megtartani a nyilatkozók hangját, innen jött az animált dokumentumfilm ötlete. Készült egy 22 perces animatik, ám a történet gazdagsága miatt végül ez 80 percnél is hosszabbra bővült, elnyerve legjobb formáját a cselekmény szempontjából, legalábbis Csáki szerint.

2019-ben támogatást kaptak az NFI Inkubátor Programjának keretében, így kezdetét vette a gyártási folyamat. A mű alapjaként szolgáló újabb animatik immár 82 perces lett, amihez természetesen animációs figurák is kellettek, mivel a megkérdezettek sem szerettek volna önmagukként megjelenni. Horesnyi Máté tervei alapján készültek el a karakterek, akiket a készítő a nyilatkozók hangja alapján formált meg. A látványvilág kialakítása is különösen fontos volt, ezért Csáki László is kiment lefotózni az olyan valós helyszínek részleteit, mint a Nyugati pályaudvar.

Az a csodálatos az animációban, hogy az utolsó képkockáig mindent úgy tudsz megtervezni, ahogyan szeretnéd, teljes kontrollt gyakorolhatsz

– jegyezte meg a rendező, aki külön összpontosított a színekre: maga adta meg azok RGB-kódját is.

A szereplők megjelenése és hangja kapcsán figyelmet kellett fordítani rá, hogy a történet két idősíkon a ’90-es években és a 2014-es jelenben játszódik. A meganimált karaktereken látszódnia kell az idő múlásának és egy-egy szereplő megszólalásakor is érződnie kell a korkülönbségnek. Ehhez színészeket alkalmaztak, akik a srácok fiatal énjét szinkronizálták úgy, hogy a hamisítók jelenkori orgánumai alapján tanulták meg, hogy az milyen lehetett a rendszerváltás utáni időszakban. Rengeteg anyag állt rendelekzésükre, hiszen a film jórészt a beszámolókon alapul, amit tovább bővítettek az ügyben érintett nyomozó és más, ilyen jegyekkel utazók megszólalásaival is. Korábban ugyanis nyilvános felhívásban kerestek a hamis vonatjegyekhez kapcsolódó sztorikat, amire közel 80 fő jelentkezett. Ez jelezte a érintettek körének nagyságát is.

A korhűség szintén kiemelt szempont volt – emelte ki előadásában Csáki László. A MÁV biztosított számukra archív anyagokat, valamint forgatási helyszíneket, de szükségük volt korabeli utcaképekre és a ’90-es években használt járművek hangjára. Még az akkori autók motorjának berregését is belecsempészték a műbe, hiszen ahogy a rendező fogalmazott „a hang minimum 50%-ot ad egy filmhez.” Éppen ezért

három hétig vettük az összes mozgás, a ruhák susogásának, a tárgyak zörejienek vagy a léptek kopogásának zajait

– tette hozzá. Úgy szint a korhűség részeként a Kék Pelikan egy Kádár János-beszéddel kezdődik, amit annak drága jogdíjai miatt Kálmánchelyi Zoltán színésszel mondattak el. A filmzenéhez pedig korabeli szintetizátorokat használtak a zeneszerzők, Preiszner Miklós és Tövisházi Ambrus, emellett az korszak hazai slágerei szerepelnek a műben, dokumentalisa jelleget adva neki.

A film kevert technikájához szolgált alapul a rendező egyik rövidfilmes kísérletezése, melyben élőszereplős felvételekből vágott animációs filmet. Csáki kiemelte, hogy egy animált dokumentumfilmbe azért kell ilyen elemeket is belépíteni, mert

az animációval – annak absztrakt mivoltából fakadóan – ugyan mindent meg lehet mutatni, de a valóságot nem.

Ezért forgattak valós helyszíneken, sőt a hamisítás eszközeit, az indigópapírt vagy a vonatjegyeket is azok fizikai valójában építették be a filmbe. Korabeli tárgyakat szintén beszereztek, majd az ezekről készült felvételeknek csak egy részét képezték le animációként. A műben a papírkivágásos technika is megjelenik, amely az egyetlen lebukott hamisító, Rozi tárgyalásához kapcsolódik: ezzel az amerikai perekről tudósító bírósági rajzokat kívánták megidézni, s ezen részeket maga Csáki László rajzolta meg.

A rendező kitért a filmben elrejtett utalásokra és saját inspirációira is. Az alkotásban megjelenik a Feketelyuk nevű egykori pesti szórakozóhely és egy-egy jelenet Az andalúziai kutya vagy Jiří Menzel, Szigorúan ellenőrzött vonatok című filmjéből. Emellett számos regényre, videoklippre, rövidfilmre való rájátszást is beépített, továbbá néhány hazai konstruktivista festmény és Munkácsy Mihály képei is helyet kaptak. A film olyan remekek előtt is tiszteleg mint Rúfusz Ferenc Légy című alkotása vagy a Lumiére-fivérek első, vonatról készített felvételei. 

Csáki László végül arról is beszélt, hogyan fogadják a közép-kelet-európai hangulatú történetet. A készítők előzetesen úgy vélték, hogy Magyarországon mindenki érteni fogja, de külföldön senki; ehhez képest azóta már Németoszágban, Franciaországban, Olaszországban, sőt Japánban is nagy sikerrel mutatták be a művet.

Ez egy igazi magyar sztori, de mégis egy európai film lett belőle, mert mindeki érti és átérzi azt az eufórikus időszakot és az akkori fiatalok szabadságvágyát

– emelte ki.

A képek forrásai: nfi.hu és nyitottmuhelyek.hu.

Főkép: filmtett.hu.