Újra Hello Szakma a Nagyerdei Stadionban

Három rendezvényhelyszín, mintegy 80 standon, több mint 90 kiállító, interaktív standok, jó hangulat – újra Hello Szakma a Nagyerdő szívében. A rendezvény mára a régió legnagyobb pályaválasztási kiállításává nőtte ki magát. A Debreceni Szakképzési Centrum kétnapos programsorozata negyedik alkalommal tér vissza, és várja a környék általános- és középiskolásait, szüleiket, tanáraikat október 7-én és 8-án. 20 ágazat, 80 szakma.

A DSZC 11 intézménye és vállalati partnerei mellett Debrecen és a régió egyéb iskolái is bemutatkoznak. A rendezvény fontos vezérgondolata, hogy mindannyian együtt dolgozunk a cívisváros munkaerőellátásának kinevelése érdekében. Idén három kiemelt partnere is van a rendezvénynek: a Debreceni Egyetem, a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság, valamint a Hajdú-Bihar Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara. A 2024-es Hello Szakma programját három szakmai konferencia is színesíti majd, emellett a Hall színpadán új programelemként pódiumbeszélgetés is lesz, ahol olimpikonok – Gulyás Michelle és Osváth Richárd – beszélnek majd karrierutakról, motivációról. A programok között emellett rendőrségi kutyás és lovas bemutató is helyet kap.

Balázs Ákos alpolgármester a rendezvény kapcsán tartott hétfői beharangozó sajtótájékoztatón elmondta, a rendezvény innovatív megközelítése annak, hogyan érdemes a fiatalok jövőjét támogatni összefogással, együttműködéssel. Debrecen erejét mindig is az mutatta, hogy jó ügyek mentén képesek vagyunk összefogni és támaszkodunk a helyben lévő tudásra. Az alpolgármester kiemelte, a városvezetés szövetségeseivel azon dolgozik, hogy a régióban élő fiataloknak jövőképet tudjon biztosítani. Úgy fogalmazott: karrier az iskolapadban kezdődik.

Idén elindultak a DSZC rendészeti és közszolgálati képzései, ennek jegyében a rendezvény egyik kiemelt partnere a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság. A sajtótájékoztatón a megyei szervezet nevében, a Humánigazgatási Szolgálat részéről Dr. Bara Tamás rendőr alezredes volt jelen. A rendőrség széles spektrumban fog megjelenni a rendezvényen, lesznek fegyverzettechnikai és bűnügyi technikai bemutatók, betekintést nyújtanak majd a rendészeti sérültellátásba, a szolgálati lovakkal és kutyákkal történő közös munkavégzésbe. Emellett Gulyás Michelle r. főhadnagy is jelen lesz a Hello Szakmán.

A Hajdú-Bihar Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamarát Miklóssy Ferenc elnök képviselte a beharangozón. A megyei kamara szerint: a térség fejlődése és gazdasági növekedése gyors ütemben halad, a betelepülő vállalatok pedig már keresik a szakképzett munkaerőt. Az igényekre elsősorban a szakképzés erősítésével és hatékonyabbá tételével lehet reagálni, a Hello Szakma! pedig ideális helyszín a régió meghatározó vállalatainak a bemutatkozásához, kapcsolatépítéséhez. Az elnök szerint fontos a középiskolai képzések mellett a felnőttképzés is, amelyről szintén tájékozódhatnak a látogatók.

Bács Zoltán a Debreceni Egyetem kancellárja a sajtótájékoztatón kiemelte, örömmel vette az egyetem a felkérést. Az eddigi rendezvényeken is megjelentek a karok, ezután is meg fognak. A centrummal az elmúlt években szoros kapcsolat jött létre, hiszen a diákok nagyrésze úgy tanul tovább, hogy már kreditet is magával visz az egyetemre. Az egyetem számára azért is fontos a rendezvény támogatása, mert kiemelt közös városi cél, hogy a Debrecenben egyre növekvő munkaerőigényt a régió fiataljaival töltsük fel.


Szilágyi Sándor, a Debreceni Szakképzési Centrum főigazgatója úgy fogalmazott: a centrum is tapasztalata az elmúlt időszakban, hogy Debrecenben egy nagyon dinamikus fejlődésnek indult gazdaság van jelen, amelyhez megfelelő szakemberekre van szükség. A főigazgató úgy fogalmazott: a kiemelt partnerek nélkül nem valósíthatóak meg a célok, a Debreceni Egyetemmel a korábbinál is szorosabbra fűzte a kapcsolatot a centrum az okleves technikusképzésekkel. A Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr- főkapitányság pedig az új - rendészeti technikus és rendészeti őr - képzések kapcsán jut kiemelt szerephez. A Hajdú-Bihar Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara kapcsán elmondta, nélkülük nem beszélhetünk szakképzésről. A főigazgató elmondta: a Hello Szakmán 20 ágazat 80 szakmája mutatkozik majd be. A Hello Szakma! – Út a jövőbe pályaválasztási kiállítás és konferencia kiemelt küldetése a pályaorientáció a régió általános iskolásainak, valamint karriertámogatás a középiskolás diákoknak, tanulni vágyó felnőtteknek. 

 

fotó:facebook.com/dszchu