Új helyszínnel bővült a Mozdulj, Debrecen! program

A Mozdulj, Debrecen! mozgalom mozgásos programjai újabb helyszínre találtak a Debreceni Karácsony Sándor Általános Iskolában.

Erről sajtótájékoztató keretében számolt be Széles Diána, Debrecen alpolgármestere, Kovács István és Papp Viktor önkormányzati képviselők, Papp Csaba, a Debreceni Alapellátási és Egészségfejlesztési Intézet (Daefi) igazgatója és Varga Zsuzsanna, az iskola intézményvezetője 2024. március 5-én.

Széles Diána elmondta, hogy a Karácsony Sándor-iskolában a Mozdulj, Debrecen! iskolaprogramja már a múlt év októbere óta működik. Ez is mutatja, hogy az iskola fenntartója, a Debreceni Tankerületi Központ a Mozdulj, Debrecen! mozgalom mellé állt, s szoros az együttműködés. Annál is inkább, mivel az önkormányzati képviselők sorra jelezték, hogy a körzetükbe tartozó területek lakói intenzíven érdeklődnek aziránt, hogy a közelükben lévő helyszíneken mikor lesz lehetőségük bekapcsolódni a Mozdulj, Debrecen! programjaiba. A legegyszerűbb és a legpraktikusabb megoldás erre az, ha a programoknak iskolák adnak helyet, hiszen ezekben megvan a megfelelő infrastruktúra – tornaterem, öltöző. Az utóbbi napok élénk helyszínbővítési hulláma annak köszönhető, hogy a város február végén elfogadott költségvetésében az önkormányzat összesen közel 200 millió forinttal tudja támogatni a Debreceni Alapellátási és Egészségfejlesztési Intézet (Daefi) és a Debreceni Sportcentrum tevékenységét, s ezek keretében a Mozdulj, Debrecen! mozgalom infrastruktúráját is. Bár a programok a résztvevők számára ingyenesek, a programokat vezető szakképzett oktatók foglalkoztatásának természetesen költségei vannak, s csak úgy lehet a helyszíneket gyarapítani, a programokat bővíteni, ha ehhez megfelelő számú oktató áll rendelkezésre. Széles Diána hangsúlyozta: a Mozdulj, Debrecen! is csak úgy tud működni, hogy ehhez az önkormányzat – a város egyre erősödő gazdaságából származó – helyiadó-bevételei számottevően gyarapodnak, s ebből számos jóléti fejlesztést lehet megvalósítani, így a lehetőséget megteremteni ahhoz is, hogy a város lakói rendszeresen mozoghassanak. A keleti városrészben mostantól a Karácsony Sándor-iskola lesz ennek a mindenki számára nyitott, közösségteremtő mozgási lehetőségnek a központja. Az alpolgármester azt is megemlítette, hogy a Debrecenben zajló – szakmaiságában, rendszerszerűségében és komplexitásában Európában és a világon is páratlan – egészségfejlesztési tevékenységet az Unicef is elismeri és támogatja.                

Kovács István önkormányzati képviselő megköszönte a Mozdulj, Debrecen! mozgalom éltetőinek, hogy a keleti városrészbe is elhozták a mozgásos programokat – korábban a gyerekeknek, most pedig a felnőttek számára is. A képviselő is igazolta azt, hogy mióta más városrészekben megjelentek a Mozdulj, Debrecen! programhelyszínei, őt is egyre többen keresték meg üzenetekkel vagy személyesen, arról érdeklődve, hogy az ő lakóhelyük közelében mikor lesz ilyen lehetőség. Kovács István megköszönte a Karácsony Sándor-iskola intézményvezetőjének, hogy biztosítják a helyszínt a programokhoz, melyekről az információkat a szervezők széles körben fogják terjeszteni.   

Papp Csaba, a Debreceni Alapellátási és Egészségfejlesztési Intézet (Daefi) igazgatója kiemelte, hogy az utóbbi időben szépen látszik, hogyan jelennek meg a Mozdulj, Debrecen! mozgalom nyújtotta lehetőségek újabb és újabb városrészekben. A Karácsony Sándor-iskola, mint programhelyszín – amely összességében a Mozdulj, Debrecen! tizedik beltéri helyszíne – különlegessége, hogy itt minden egyes hétköznap lesz lehetőség a mozgásra: a kertvárosi életritmushoz igazodva 17.00 órától, illetve azt követően. Az iskola (Komáromi Csipkés György tér 9.) tornatermében hétfőnként 17.00 és 18.00 óra között gerinctorna, 18.00 és 19.00 óra között jóga, keddenként 18.00 és 19.00 óra között zumba, szerdán 17.00 és 18.00 óra között gerinctorna, 18.00 és 19.00 óra között alakformáló aerobik, csütörtökönként 17.00 és 18.00 óra között szülő-gyermek jóga, 18.00 és 19.00 óra között zumba, péntekenként 17.00 és 18.00 óra között pedig alakformáló aerobik várja az érdeklődőket. Papp Csaba külön is kiemelte, hogy a szülő-gyermek jóga foglalkozásokat akár az egész család látogathatja. Az alakformáló aerobikra minden helyszínen igen nagy az érdeklődés, így s ez várhatóan itt is így lesz. Ezért is kerül sor erre a foglalkozásra heti két alkalommal, illetve a tornaterem nagy befogadóképességű, egyszerre több mint száz mozogni vágyó elfér.

Papp Viktor önkormányzati képviselő is minden közreműködőnek megköszönte a segítségét ahhoz, hogy a keleti városrészben is tovább bővülhet a Mozdulj, Debrecen! mozgalom programkínálata, hiszen a Csapókerti Közösségi Házban – amit mostanra ebből a szempontból az érdeklődők már ki is nőttek – már a múlt év tavaszán elindultak a foglalkozások az aerobik és zumba kivételével. Az új helyszínen viszont ezeket a mozgásformákat is lehet gyakorolni, így mindenki megtalálhatja a saját igényeinek megfelelő kínálatot. Papp Viktor szerint a Mozdulj, Debrecen! mozgalom városi méretűvé vált, a város lakói örülnek neki, sikeres, s nagyon fontos, hogy a mozgalom segítségével mind a szülők, mind a gyerekek hozzászokjanak a mindennapi testmozgáshoz, s a képviselő bízik abban, hogy a jövőben mind többen vesznek részt a foglalkozásokon.      

Varga Zsuzsanna, a Debreceni Karácsony Sándor Általános Iskola intézményvezetője nagyon örül ennek az együttműködésnek, s minden közreműködőnek megköszönte, hogy lehetőséget adtak a helyszín biztosítására. Mint mondta, ő maga is ennek a városrésznek a lakója, s tudja, hogy a közelben nincs igazi mozgási lehetőség a napi munka után a felnőttek számára. Ezért sokan várják azt, hogy a Mozdulj, Debrecen! programjai az iskola tornatermében március 6-tól elinduljanak.


A Mozdulj, Debrecen! mozgalom programjainak részleteiről a https://mozduljdebrecen.hu/ és a https://gondoskodovaros.hu/ internetes oldalakon lehet tájékozódni.