Ismét megmutatták tehetségüket a debreceni fiatalok

Szombaton tartották a XXXIII. Országos Táncművészeti Fesztivál elődöntőjét Miskolcon, ahol a debreceni Modern Tánc-Játék Stúdió is képviseltette meg.

A táncosoknak 13 díjat sikerült hazahozniuk gyerek, junior, ifjúsági és felnőtt korosztályban. Ebből három első, nyolc második és két harmadik helyezés lett.

A győztesek közül kiemelkedően teljesített Krakkó Zoé, aki maximális pontot (50) kapott a Pandora szelencéje című modern szólójára. A Szívverés koreográfiának pedig sikerült elnyernie a Sansha külön díjat.

33 éve versenyzünk az Országos Táncművészeti Fesztiválon, amely számunkra az év egyik legfontosabb bemutatkozása. A szakmailag elismert zsűri visszajelzései,meglátásai fontosak számunkra hogy tudjuk merre menjünk tovább. Nagyszerű versenytársakkal , csoportokkal koreográfiákkal találkozhattunk és nagyon magas színvonalú volt a fesztivál ezért is fontos számunkra ez a sok csodás eredmény. Nagyon büszkék vagyunk a táncosainkra, mert minden korosztályban hitelesen és szívvel lélekkel voltak jelen a színpadon- mondta el Holb Ibolya, koreográfus és a stúdió művészeti vezetője.

Zsűri tagok:  Földi Béla (elnök) koreográfus, a Budapest Táncszínház igazgatója, művészeti vezetője, Andrea Paolini Merlo -koreográfus, balettmester, tánc fotográfus, Kozma Attila-Koreográfus, a Miskolci Balett művészeti vezetője, Molnár Krisztina-Nívódíjas táncpedagógus, koreográfus, szakíró, Szalay Tamás- táncművész, táncpedagógus, koreográfus, a Magyar Táncművészek Szövetsége ügyvezető titkára és a Táncpedagógusok Országos Szövetsége Alelnöke.

Eredmények:

Gyermek korcsoport:

Ragyogás: Dombi Alíz modern szóló - második hely

Lidérc: Poller Erika modern szóló - második hely

Nagyszünet: modern kiscsoport - második hely

Tiszavirág: modern kiscsoport - második hely

Emlékeim: Kecskés Alíz modern szóló - Emléklap

Szabad lélek: Nagy Olívia modern szóló - Emléklap

Junior korcsoport:

Menekülj: Kiss Karina modern szóló - második hely

Pandora szelencéje: Krakkó Zoé modern szóló - első hely (maximális pontszám)

Zárt rendszer: Krakkó Zoé és Kiss Karina modern duó - második hely

A Plútó belép a Vízöntőbe: modern nagycsoport - második hely

Szívverés: modern nagycsoport - első hely és Sansha külön díj

Ifjúsági korcsoport:

Nem tudom ki vagy: Uszkai Janka és Beregszászi Kincső modern duó - harmadik hely

Lüktetés: modern kiscsoport - harmadik hely

Felnőtt korcsoport:

Sóhaj: modern kiscsoport - első hely

Falka: modern kiscsoport - második hely

Koreográfus: Holb Ibolya

Szervező: Táncpedagógusok Országos Szövetsége