A teljesség felé bemutatkozott a Nemzeti Táncszínház deszkáin is

A nagy sikerű debreceni premiert követően péntek este a budapesti Nemzeti Táncszínház Nagytermében játszotta a PR-Evolution Debrecen Kortárs Táncegyüttes 20. jubileumi darabját.

Az ünnepi táncelőadás Weöres Sándor azonos című művéből inspirálódva vet fel egy örök aktuális kérdést, ugyanis a világba vetett porszem egzisztenciális nyugtalanságát tárja elénk. A költő szavaival élve: „Valahányszor mentesülni tudsz körülményeidtől: határtalan ragyogásként kibontakozik benned a végleges állapot, melyben azonos az élet és halál. A végső ajándék a mozdulatlan tánc, ízen-túli édesség, amely semmivel sem mérhető.”

Ahogyan az együttes visszatekint a mögötte álló húsz évre, arra az útra, amit bejárt, úgy jár be egy utat az előadás is: a táncosok törékeny, tudatlan létezőkként indulnak el ezen az ösvényen, és a nehézségek árán felismerik az élet nagyszerű voltát; ráébrednek arra, hogy az általuk megtett út az, ami igazán lényeges.

A Nemes Zsófia által rendezett előadás koreográfiája és izgalmas formanyelve azt a kegyelmi pillanatot közvetíti felénk, amikor megérkezünk önmagunkhoz. Mindezek érzékeltetéséhez a darab zenéjét a megkapó látványvilág aláfestéseként Szirtes Edina Mókus és Nagy Teodóra készítette.

Az előadást legközelebb 2024. január 22-én – a magyar kultúra napján – láthatják viszont a nézők a Csokonai Fórum Latinovits Zoltán termében.

csokonaiszinhaz.hu