„A magyar Faustra” emlékeztek

A Debreceni Egyetem Főépülete mellett elhelyezett, Hatvani Istvánnak emléket állító szobornál tartott koszorúzással vette kezdetét a Hatvani-hét. A megemlékezést a polihisztor születésének 305. évfordulója alkalmából kedden tartotta a Hatvani István Szakkollégium.

A szakkollégium névadójának életútját Berecz Gábor hallgatói elnök mutatta be röviden az eseményen. Felidézte, hogy Hatvani István polihisztorként számos tantárgyat tanított a debreceni kollégium diákságának, akik némi humorral vegyített csodálatukban el is nevezték őt a magyar Faustnak, hiszen úgy vélték, az ördöggel kell lepaktálni annak érdekében, hogy valaki olyan hatalmas ismeretanyagnak kerüljön a birtokába.

Az elnök hozzátette: Hatvani széleskörű, alapos tudása olyan örökség, melyet az intézmény szervezeti felépítése is tükrözni igyekszik. A szakkollégiumban négy kar hallgatóit vonják gondozásuk alá, bölcsészek, informatikusok, mérnökök és természettudósok is képviseltetik magukat.

A Hatvani-hét keddi nyitóeseménye után elsősorban a közösségi jellegű programokon lesz a fókusz, kvízest, borkóstoló és FIFA-bajnokság is szerepel a kínálatban, emellett kerekasztal-beszélgetés és egy, Hatvani István életét bemutató előadás is helyet kap a napok során.

Berecz Gábor a hirek.unideb.hu-nak elmondta: hagyományteremtő szándékkal hívták újra életre a Hatvani-hetet, méghozzá a közösségformálás jegyében.

- A cél, hogy valamennyi szakcsoport összejöjjön, hiszen négy kar hallgatóit tömörítjük és ezek a diákok alapvetően keveset találkoznak. A programokban mindenki megtalálhatja a számára tetszőt, ugyanis az egyszerű szórakozástól a szakmai programokig terjed a skála – hangsúlyozta a hallgatói elnök.

A Hatvani István Szakkollégium vezetősége és tanácstagjai nevében Pintér Ákos igazgató, illetve Berecz Gábor elnök helyezett el koszorút a szobornál. A szakkollégium hallgatóit képviselve pedig Benedek Máté, Püski Mónika és Vadász Márton tette le az emlékezés virágait.

 

Sajtóközpont - KSzD