Régészet éjszakája a múzeumban

A Magyar Régész Szövetség 2023-ban is meghirdette - június 2-án és 3-án - a Régészet Napját és a Régészet Éjszakáját. Ahogyan minden évben, ezúttal is számos intézmény, közöttük a Déri Múzeum is csatlakozik az országos rendezvénysorozathoz. A látogatók bepillanthatnak egy valódi ásatáson folyó munkába, s éjszakai tárlatvezetés is várja őket.

Programok éjjel-nappal! 

Istenek és hősök 

Dr. Hajdú Zsigmond tárlatvezetése – június 2. 22 óra és június 3. 11 óra 

(Déri Múzeum – A csillagos ég lakói c. kiállításban) 

Kik voltak a letűnt korok kiemelkedő alakjai, akik példaként szolgáltak a közösségnek? Milyen volt az emberek istenképe? Hogyan kapcsolódtak ehhez, és mi mindenért fohászkodtak? Biztonságot adó alakként tekintettek rájuk, netán rettegték őket? 

 

Különleges helyek  

Ásatáslátogatás: június 3. 10 és 14 óra  

Nyílt nap egy, a város határában jelenleg folyó ásatáson. Az érdeklődők szakmai vezetéssel, "régész szemmel" pillanthatnak be a kulisszák mögé. A lelőhelyen előkerült római császárkori (szarmata) temető emlékeinek segítségével a látogatók megismerkedhetnek a térség több ezer éves történelmével.  

A résztvevők számára az időjárásnak és a terep-viszonyoknak megfelelő öltözet (zárt, lapos cipő; sapka) javasolt. A programra előzetes regisztráció szükséges az info@derimuzeum.hu email címen: név, telefonszám, és az utazási mód feltüntetésével. 

 

Találkozási pont: Tudáspark (Debrecen, Vezér utca 39.) Kiutazás saját kocsival vagy tömegközlekedéssel (10;14 busz/Tudáspark megálló).