Hatvan év 60 debreceni dala 60. rész

Hatvanéves a debreceni rockzene. E szép jubileum alkalmából válogattuk ki azt a hatvan debreceni dalt, amit mindenkinek ismernie kell!

60. rész GONZO- Superego


2003-ban jött létre a mostanitól jelentősen eltérő felállás. Az akkori zenekar sikerének könyvelhető el a "Tesó" című filmhez írt dal. A Gonzo zenéjére kezdetektől az angolszász zenei kultúra nyomta rá bélyegét: a 2004/2005-ös magyar nyelvű számokban is jelentős britpop / indie hatás mutatkozott, keverve némi pszichedelikus tartalommal.

Jelenleg egyre inkább a modernebb hangzások felé látszik elmozdulni a Gonzo muzsikája – a 90-es évekre jellemző britpopot a kornak megfelelő post new wave hangszerelés váltotta fel –, illetve jelentős változást hozott az angol nyelvű szövegekre való áttérés is. Az eddigi felvételeken csak nyomokban jelen lévő elektronika hangsúlyosabb szerepet kap, de továbbra is az élő, dinamikus, táncolható gitárzene mellé teszik le a voksukat.

2007. júniusában nyert lemeztámogatásnak köszönhetően ’Lost and found’ címmel elkészítették bemutatkozó nagylemezünket, mely több helyen (Exit, Pest Est, WAN2, Quart, Magyar Narancs) kiváló kritikát kapott.


A 2007. novemberében megrendezett ABC tehetségkutató továbbjutójaként 2008. januárjában a nemzetközi verseny bécsi fordulóján más továbbjutó zenekarokkal a Gonzo sikeresen képviselte Magyarországot, ugyanis továbbjutott a szintén Bécsben megrendezésre kerülő márciusi fordulóba, ahol 6 ország 1000 zenekara közül a 30 legjobb között zárták a versenyt.

Dalaikat a Rádió Café és az MR2 Petőfi Rádió magas rotációban játsza, a Peeping Tom című dalhoz készült videóklip pedig az MTV Hungary által indított szavazáson a legjobb 5 közé került, majd a kategória győzteseként a Gonzonak lehetősége nyílt Magyarországot a Europe Music Award 2008 gálán Liverpool-ban képviselni.

 

Felállás:
Stumpf Árpád – ének, gitár
Varga András – ének, gitár
Csatlós Pál – billentyű, sampler
Fazekas Zoltán – basszusgitár
Horváth Róbert – dob