Átadták a Debrecen Kultúrájáért Alapítvány elismeréseit

A Debrecen Kultúrájáért Alapítvány díjátadására a Magyar Kultúra Napja rendezvénysorozat keretében, 2023. január 20-án került sor a Déri Múzeum Dísztermében.

A Debrecen Kultúrájáért Alapítvány Debrecen város szellemi, kulturális életének mecenatúráját felvállaló szándékkal jött létre 1991-ben. Magánszemélyek, intézmények, csoportok, együttesek művészeti és kulturális törekvéseit ösztönzi, segíti a kulturális kapcsolatok fejlesztését hazánkban és külföldön egyaránt.

Az alapítvány hagyományaihoz híven, a Magyar Kultúra Napjához kapcsolódva adja át elismerését, a Debrecen Kultúrájáért Díjat. Az eseményen fellépett a Nívódíjjal és Kiváló Együttes címmel többször is kitüntetett Kölcsey Kórus.

Puskás István alpolgármester köszöntő beszédében felhívta a figyelmet arra, hogy tegnap nyílt meg a Debreceni Értéktár kiállítása az Új Városháza Galériájában, amellyel kezdetét vette Debrecenben a Magyar Kultúra Napjához kapcsolódó programsorozat. – Ez a kiállításmegnyitó is remekül szimbolizálja, hogy mit jelent városunknak január 22-e, hiszen nem csak a nemzeti kultúrát, hanem a város kultúráját is ünnepeljük ezen a napon. Ezt a felelősséget érezve adjuk át a Debrecen Kultúrájáért Alapítvány díjait ezen ünnepnaphoz kapcsolódva. Ez a díj szimbolikusan is összekapcsolja a város kultúráját a nemzetével – fogalmazott az alpolgármester.

Duffek Mihály, a Debrecen Kultúrájáért Alapítvány kuratóriumának elnöke arról szólt, hogy az országot járva különböző tájegységeken, különböző városokban más atmoszférája van a kultúrának, mert más emberek lakják, akiknek más hagyományaik vannak, de ettől a változatosságtól szép a magyar kultúra. – Mi magunk alkotjuk a kultúrát, hiszen az emberek teljesítményéből, tehetségéből származnak olyan alkotások és maradandó művek, amelyek akár évszázadok múlva is fennmaradnak – emelte ki.

A Debrecen Kulturájáért Alapítvány 2023-ban két főnek Debrecen Kultúrájáért Díjat, egy személynek pedig posztumusz Debrecen Kultúrájáért Díjat adományozott. Az elismeréseket Duffek Mihály, valamint Puskás István közösen adták át.

A „DEBRECEN KULTÚRÁJÁÉRT DÍJ” egyéni teljesítményért, a társadalom- és természettudományok, a kulturális élet, az irodalom, a művészetek (a zene, a tánc, a színház, a képző- és iparművészet, az építőművészet, a film- és fotóművészet) terén művészi színvonalú alkotó tevékenységért; a közművelődés területén éveken keresztül maradandó értéket teremtő kimagasló munkáért; valamint átfogó életmű elismeréseként adományozható.

 

Debrecen Kultúrájáért Díj-ban részesült:

Holb Ibolya táncpedagógus, koreográfus

A debreceni Modern Tánc-Játék Stúdió alapítója, táncpedagógus, koreográfus. Évtizedes elhivatott munkájának köszönhetően a stúdió előadásai, a modern és kortárs táncoktatás Debrecen város kulturális életének szerves részét képezik. Az általa létrehozott szakmai együttműködés a Csokonai Színháztól a város számos kulturális intézményével bezárólag széles kört ölel fel. Az így megteremtett amatőr művészeti tevékenység jelentős kulturális értéket jelent városunknak.

A Táncpedagógusok Országos Szövetsége által 2019-ben életre hívott „Nagy Táncválasztó” program helyi szervezője és lebonyolítója, ezek mellett pedig a szövetség szakmai oktatója. Elkötelezett, pozitív személyisége ösztönzően hat diákjaira és munkatársaira egyaránt.

Számos elismerés birtokosa. 2014-ben színvonalas szakmai munkájáért a Magyar Köztársaság Ezüst Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetést vehette át, illetve 2022-ben elnyerte a Táncpedagógusok Országos szövetsége által adományozott életműdíjat. 

 

Lukács Gábor festő, grafikusművész

Festő és grafikusművész, a Nyíregyházi Egyetem Vizuális Nevelési Intézetének nyugalmazott docense. Elhivatottságának köszönhetően az általa vezetett, a debreceni művészeti nevelés egyik központjának számító Medgyessy Ferenc Képzőművészeti Kör és Szabadiskola több művészgeneráció alma matere. Az itt nevelkedettek azóta is az iskola szellemiségét viszik tovább mind alkotásaikban, mind oktatási tevékenységükben.

Díjak, elismerések sora fémjelzi városunkhoz szorosan kapcsolódó pályáját. Hazai és nemzetközi kiállításai mellett aktív szereplője a helyi szakmai szervezetek életének, hiszen közreműködött debreceni művészeti események szervezésében, valamint több virágkarneváli alkotás is az ő nevéhez köthető. 2021-ben a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje polgári tagozat kitüntetést vehette át a festészet és a grafika oktatása területén végzett három évtizedes művészetpedagógiai és tehetséggondozó tevékenysége, valamint kulturális szervezőmunkája elismeréseként.

 

Posztumusz Debrecen Kultúrájáért Díjban részesült Tamási László Liszt Ferenc-díjas karnagy

A debreceni és a magyar kórusművészet egyik kiemelkedő tehetségű előadóművésze, tanára, kórusvezetője és karnagya volt.

Pályáját a Debreceni Tanítóképző Főiskola tanársegédjeként kezdte, majd nyugdíjba vonulásáig az egykori Nyíregyházi Bessenyei György Tanárképző Főiskola oktatójaként dolgozott. Vendégtanárként több földrészen is megfordult, Tucson város „Tiszteletbeli Polgár” címmel ismerte el szakmai munkáját.

Debrecen kulturális életéhez ezer szállal kötődött. Karvezetést oktatott a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karán. A Debreceni Kodály Kórus, valamint a Debreceni Canto Harmonico Énekegyüttes karnagya is volt. Előbbivel számtalan sikert ért el nemzetközi és hazai kórusversenyeken, amit az első díjak és a karnagyi különdíjak is bizonyítanak.

Aktív közéleti szereplő volt, hiszen részt vett a Hajdú-Bihari Zenei Egyesületben, valamint – a Művészeti bizottság tagjaként – a Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetségében. A Bartók Béla Nemzetközi Kórusverseny szervező bizottságában is rendszeresen részt vállalt, illetve főszervezője volt a helyi Éneklő Ifjúság hangversenyeknek.

Jelentős számú hazai és erdélyi kortárs zeneszerző ősbemutatóját köszönhetjük Tamási Lászlónak. Mindig is szívügye volt, küldetésének érezte a határon túli magyar kultúra ápolását. Ennek ékes bizonyítéka többek között a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Vass Lajos Kórusában vállalt szerepe.

Kivételes tehetségét, muzikalitását, fáradhatatlan művészi ambícióit jól jelzik azok a szakmai sikerek, melyeket karnagyként a Kölcsey Kórussal a világot meghódítva ért el. Munkájának elismeréseként 2010-ben a magyar állam által adományozható legmagasabb zeni kitüntetést, Liszt Ferenc-díjat vehetett át.

2020-ban a Magyar Kultúra Lovagja kitüntető címet nyerte el a magyar kóruskultúra terjesztése érdekében kifejtett életművéért. Szerénysége, művészi alázata, nemes művészi hitvallása, tiszta hitének közösségteremtő ereje mindannyiunk számára követendő példa.