Szombaton megtelik a DESOK cheerleaderekkel

Gőzerővel zajlanak az I. B&W Cheer Magyar Bajnokság előkészületei.

Nagyon készülnek a DEAC cheerleaderei a szombati, Debrecenben rendezendő magyar bajnokságra, hiszen hazai pályán bizonyíthatnak a közönségnek. Mint ismert, az I. B&W Cheer Magyar Bajnokságon a sportág legjobbjai különböző kategóriákban és korosztályokban mutatják majd be koreográfiájukat a zsűrinek.

A rangos verseny megrendezésére a Magyar Cheer Szövetség kérte fel a DEAC-ot. Sánta János szakosztályvezetőtől megtudtuk, gőzerővel zajlanak a munkálatok.

Örömmel fogadtuk el a felajánlást, és nagy erővel vetettük bele magunkat a munkálatokba, hogy egy sikeres, és a DEAC-hoz, valamint Debrecenhez méltó eseményt rendezzünk. A szervezés komoly előkészülteket vesz igénybe, hiszen rengeteg követelménynek kell megfelelni. A DESOK-ban két talajon zajlik majd a verseny, és azokra is gondoltunk, akik a lelátó helyett a szabadban élveznék a látványos produkciókat, ugyanis a DEAC Sportcampus kivetítőjén minden követhető lesz – fogalmazott Sánta János.

 

A versenyre közel négyszáz cheerleader érkezik majd, ötéves kortól a felnőttekig. A DEAC cheerleadercsapatának edzője, Ócs Adrienn elmondta, mindenki izgatottan várja a megmérettetést.

Idén Magyarországon ez lesz a legnagyobb volumenű verseny, ami számunkra azért lesz különösen fontos, mert hazai pályán mutathatjuk be a produkciónkat, így végre minden csapattagnak el tudnak jönni a szülei, rokonai, hogy élőben lássanak minket. Mindez óriási motivációt jelent számunkra. Szeretnénk, ha nagyon büszke lenne ránk a DEAC és Debrecen városa – zárta Ócs Adrienn.

 

A programok délelőtt 10 órakor kezdődnek, és egészen 18 óráig tartanak (részletes menetrenddel hamarosan jelentkezünk). Az eseményre a belépők kedvező árakon, 1000 és 500 forintért kaphatók, és csak a helyszínen lehet megvásárolni.

 

I. B&W Cheer Magyar Bajnokság:

2022. 05. 21. (szombat) 10:00-18:00

Debreceni Egyetem Sporttudományi Oktatóközpont (DESOK),

4032 Debrecen, Egyetem tér 1.