Folyamatosan dolgoznak a kátyúk javításán Debrecenben

Az ideiglenes megoldást nyújtó hideg aszfaltozással főként a tömegközlekedési és a főbb gyűjtőtúvonalakon keletkezett hibákat javítják a szakemberek.

Debrecenben több mint ötszáz kilométer szilárd útburkolat hálózat található. Az ezeken kialakult kátyúk a változékony téli időjárás miatt keletkeznek, hiszen a csapadék beszivárog az egyenetlen és repedezett aszfalt rétegekbe, ez pedig az éjszaka folyamán megfagy és megfeszíti az aszfaltot, a nappali gépjárműforgalom során pedig az autók kerekei ezeket tovább mozgatják, ezzel tovább rontva az útburkolat hibáit.

Gábor Zsombor, a DMJV Polgármesteri Hivatal Városüzemeltetési Osztályvezetője elmondta, hogy a téli időszak során, azaz december közepétől március végéig hideg aszfaltozással dolgoznak az utak javításán. Ez a technika egy speciális aszfaltkeveréket foglal magába, melybe olyan erős és tapadó vegyületeket kevernek melyek egy minimális fizikai ráhatással bele tudnak ragadni a hibákba. Ez azonban csak egy ideiglenes megoldás addig míg a tavaszi, nyári időszakban meleg aszfalttal véglegesen helyre nem állítják a kátyúkat. 

Elsősorban a tömegközlekedési és a főbb gyűjtőútvonalaknak a rendbentartásán dolgoznak a szakemberek, amennyiben ezeknek a hibáknak a helyreállítása megtörténik utána térhetnek át a kisebb forgalmú utcák javítására. 

Az előző évek tapasztalatai alapján a városüzemeltetési osztályvezető arról számolt be, hogy várhatóan március közepétől indulnak be a meleg aszfaltozási munkálatok, ettől kezdve tudják majd tartósabban javítani a debreceni szilárd útburkolaton keletkezett kátyúkat.

fotó:pixabay.com