Eltörölni Frankot

Fuchs Benjámin ugyanazt a díjat vehette át, amit korábban Al Pacino.

Pénteken folytatódott a 6. Magyar Filmszüret az Apollo moziban.  Nagyszerű filmek várták az érdeklődőket, többek között az Eltörölni Frankot, amelynek főszereplője, Fuchs Benjámin volt az Apolló mozi vendége, de telefonon bejelentkezett a közönségtalálkozós beszélgetésbe Fabricius Gábor is, a film rendezője. A moderátor és az est házigazdája Váradi Ferenc rádiós műsorvezető volt.

Fabricius Gábor első mozifilmjének főhőse Frank, aki 1983-ban a vasfüggöny mögött, egy underground zenekar karizmatikus frontembereként nem tud beilleszkedni a szocializmus orwelli csendjébe, képtelen tartani a száját. Politikai pszichiátriára kerül, ahol a rendszer ellenségeit próbálják elhallgattatni. A főbb szerepekben Bánsági Ildikó, Frenák Pál, Lénárt István, Ladányi Andrea, Székely B. Miklós, Waskovics Andrea, Soós Attila mellett olyan amatőr karakterek is láthatóak lesznek, mint Peer Krisztián, költő. A film látványtervezője a Tenet, a Dunkirk és a Csillagok között című hollywoodi produkciókkal világhírűvé vált Eggert Ketilsson.

A főszerepet a FILO művésznéven ismert Fuchs Benjámin játssza, aki a trap underground zenei szcéna egyik legígéretesebb tehetsége hatalmas rajongótáborral, számos rendezvény, köztük On the Low partik és a Kolorádó Fesztivál kedvelt fellépője.  10 éve játszik ütőhangszereken, a komolyzene világából váltott a new wave trap irányzatra.

Fuchs Benjámin főszereplőt Starlight-díjjal tüntették ki a Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon Fabricius Gábor Eltörölni Frankot című filmjében nyújtott alakításáért, ugyanazt a díjat, amit korábban Al Pacino.

 

A Starlight-díj (International Starlight Cinema Award) a Nemzetközi Kritikusok Akadémiájának elismerése, amellyel a Velencei Nemzetközi Filmfesztivál legerősebb, legemlékezetesebb színészi alakítását jutalmazzák. Fuchs Benjámin az első magyar, aki Starlight-díjat nyert Velencében !

A közönségtalálkozón Benjámin elmondta, inkább a zenei pályára öszpontosít, de ez nem zárja ki, hogy a jövőben nem tűnik fel a mozivásznon. Fabricius Gábor  telefonon elmondta, több forgatókönyv ötlete is van, s reméli, hogy az Eltörölni Frankot komoly nemzetközi sikeri kapcsán, újabb alkotások követik.

Foto: Apolló mozi