2517 hívás, 1178 SMS - nem hagyta békén a volt párját

Zaklatás miatt kell felelnie annak a 40 éves férfinak, aki a gyanú szerint négy hónap leforgása alatt több ezer hívást indított és SMS-t küldött volt párja telefonszámára. A berettyóújfalui rendőrök befejezték a nyomozást.

A sértett feljelentést tett a rendőrségen arról, hogy volt párja szakításuk óta folyamatosan zaklatja őt. A 40 éves férfi telefonhívások és sms-ek tömkelegével háborgatta a nő mindennapjait.

 

A rendőrök feljelentés alapján elkezdték a nyomozást és hamar beigazolódtak a nő által elmondottak. A dunaújvárosi lakos négy hónap leforgása alatt összesen 2517 hívást indított a volt élettársa telefonszámára, valamint 1178 SMS-t küldött neki 2020 év vége és 2021 márciusa között. Ezekben sokszor a nő felé táplált a szerelmét bizonygatta kétségbeesetten, máskor viszont életveszélyesen is képes volt megfenyegetni.

 

A berettyóújfalui nyomozók a bizonyítékok beszerzését követően zaklatás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként a férfit, aki részletes beismerő vallomást tett. A rendőrök a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték és a keletkezett iratokat megküldték az illetékes ügyészségnek.