Állateledel-adomány

Az országban számos állatmenhely kapott adományt egy kormányzati program keretében, köztük a Debreceni Kutyaház Állatotthon is.

A program keretében az országban több, mint 200 menhely kapott egyenként 500 kilogrammnyi állateledel-adományt. Céljuk, hogy a jövőben is segítsék a menhelyeket, akik otthont adnak az utcára kitett állatoknak.

Széles Diána alpolgálmester elmondta:

,,A gondoskodó város program nem csupán Debrecen polgáraira, hanem az itt élő állatokra is vonatkozik. Két évvel ezelőtt a város ebrendészeti telepén olyan program indult, amely a befogott kóbor állatok elhelyezési körülményeinek kiváló minőségben való biztosítását, az örökbefogadás folyamatának segítését célozta."

Az ebrendészeti telep munkáját egy honlap is segíti, ahol minden információt megtudhatnak azok, akik örökbe szeretnének fogadni. A város több fejlesztést is szeretne az évben és igyekszik a lehető legállatbarátabb módon megoldani azt.

Pósán László országgyűlési képviselő hangsúlyozta:

,,Az állatvédelmi törvény előírásainak változtatásával – alapvetően
szigorításával – együtt az állatmenhelyek ellátásához is igyekszik a kormány hozzájárulni. A felelős állattartás, valamint a felelőtlen gazdáik által elhagyott, utcára kitett állatokat befogadó menhelyek segítése a jövőben is cél."