Segítség megváltozott munkaképességűeknek

Pályázati forrásnak köszönhetően újabb 25 fő megváltozott munkaképességű dolgozó foglalkoztatására nyílt lehetőség a Debreceni Egyetemen. Az új munkavállalók az intézmény 14 szervezeti egységénél helyezkedtek el.

Az EFOP pályázaton most elnyert 28 milliós összeg lehetővé teszi az új alkalmazottak bér- és munkába járási költségeinek finanszírozását. A 25 fő foglalkoztatásával több, mint 18 milliós nagyságrendű az intézmény megtakarított rehabilitációs hozzájárulási adója. 

- A törvényi rendelkezés értelmében az egyetemen a munkaügyi statisztikai összlétszám 5 százalékában előírás a megváltozott munkaképességű (mmk) dolgozók alkalmazása. Ez a szám az intézmény 2020-as létszámstatisztikája szerint a több mint 9 ezer munkavállaló esetében mintegy 450 főt jelentene, ami jelenleg alig haladja meg a százat – tájékoztatta a hirek.unideb.hu portált Kövér Tamás, a DE MMSZK központvezetője. 

A központ a Slachta Margit Nemzeti Szociálpolitikai Intézet pályázati felhívását követően tette közzé felhívását, amely nyomán az egyetem több mint 260 munkahelyi egysége közül 14 – köztük a Kancellária, a Klinikai Központ több klinikája, a Kenézy Gyula Egyetemi Kórház, a Műszaki Kar, a Balásházy János Szakközépiskola, a Szolnoki Campus Üzemeltetési Irodája és maga az MMSZK is – élt a lehetőséggel, munkalehetőséget biztosítva 25 új mmk-s dolgozónak.  

– A több héten át tartó toborzó, és több körben zajló kiválasztást követően október 15-től 19 fő tudta megkezdeni tevekénységét elsősorban az egészségügyben és a különböző oktatási intézményekben ügyintéző, ápoló, orvos-írnok és kisegítő munkakörökben. Novemberben újabb 6 főt fogunk felvenni, decembertől pedig várhatóan újabb megváltozott munkaképességűek állhatnak munkába a Debreceni Egyetemen – ismertette a központvezető, aki ismételten felhívta a figyelmet az mmk-ás foglalkoztatás fontosságára.  

Mivel a pályázati forrás még decemberben rendelkezésre áll, így a DE Megváltozott Munkaképességűek Szolgáltató Központja továbbra is kéri az intézményi egységeket, jelezzék munkaerőigényüket. 

Az új foglalkoztatottak finanszírozása az EFOP-1.1.1-15-2015-00001 „Megváltozott munkaképességű emberek támogatása” projekt keretében valósul meg.