12 új elektromos autóbuszt helyez üzembe a DKV

A DKV Debreceni Közlekedési Zrt. az új elektromos autóbuszok beszerzésére és üzembehelyezésére vonatkozó közbeszerzési eljárást 2021 júliusában írta ki. A két ajánlat közül a nyertes a budapesti székhelyű Omnibus Hungaria Kereskedelmi Kft. és a debreceni Inter Traction Electrics Kft. közös ajánlata lett.

A DKV szlogenje a „Közösségi közlekedéssel a zöld környezetért” önmagában is tükrözi a Társaság környezetvédelem iránti elhivatottságát. A Zöld Busz Program keretein belül elsőként Debrecenben próbálhatták ki az utasok díjmentesen az elektromos teszt-autóbuszt, a város több autóbuszvonalán. A Társaság célja, a városi közösségi közlekedésben résztvevő autóbuszok korszerű diesel és elektromos járművekre történő cseréje, az utazási szolgáltatások színvonalának emelése.

A DKV Zrt. 12 darab új, alacsonypadlós, kizárólag elektromos hajtással rendelkező, városi szóló autóbusz beszerzésére és üzembehelyezésére, valamint az autóbuszokkal kompatibilis - kültérre telepíthető – töltőberendezések beszerzésére és üzembehelyezésére, tartalék alkatrészek és speciális eszközök szállítására, karbantartási feladatok ellátására és a kapcsolódó szolgáltatások elvégzésére írt ki közbeszerzést. Az eljárás eredményes lett, a nyertes ajánlatot a budapesti székhelyű Omnibus Hungária Kereskedelmi Kft. és a debreceni Inter Traction Electrics Kft. adta 2 milliárd 160 millió forintért.

A cívisváros leendő elektromos Mercedes-Benz eCitaro autóbuszait új generációs lítium-nikkel-mangán-kobalt-oxid (NMC) akkumulátorokkal szerelik fel. A 12 méter hosszú, háromajtós járművek 76 utast tudnak szállítani, egy töltéssel pedig akár 315 km-t képesek megtenni. Az autóbuszok a mai kor követelményeinek megfelelően alacsonypadlósak, klimatizáltak és rendelkeznek belső és külső akusztikus utastájékoztató rendszerrel, minden kényelmi és biztonsági berendezéssel. A járművekkel kompatibilis, 12 jármű egyidejű töltésére is alkalmas töltőrendszert a Salétrom utcai telephelyre, további egy-egy darabot pedig a Segner téri és a Doberdó utcai indítóhelyre telepítik majd.

A 2009-ben az EURO 5-ös motorral felszerelt járművek forgalomba állításával éves szinten 5 tonnával csökkent a károsanyag kibocsátás Debrecenben. 2014-ben a 2-es villamos elindulásával tovább csökkent a környezetterhelés, hiszen a villamos kiváltotta a város két legforgalmasabb autóbusz viszonylatát a 31-est és a 32-est. Az új elektromos és az EURO 6 E motorral felszerelt autóbuszok forgalomba állításával a 2022-2024 közötti időszakban a Társaság további 40%-kal csökkenti a jelenlegi CO2 kibocsájtást.

 

 

Fotó: Bolla György / Totalcar