Megkezdődött a jegyértékesítés az Óz szeptemberi előadásaira

A Csokonai Színház, a szabadtéri premier után, szeptember 10-én és 11-én játssza az Ilja Bocsarnikovsz rendezte musicalt a Lovardában.

Jegyek 3900, 3000, 2000 és 1100 Ft-os árakon vásárolhatók. Az Óz családi musical, olyan jól megkomponált, emblematikus darab, amely gyerekekhez, felnőttekhez egyaránt szól, miközben átszövi a különböző korosztályokhoz szóló finom humor. A Madárijesztőt játszó Herczeg Tamás szerint a darab zenéjével, örökzöld számaival mindenkinek mond valamit. „Ehhez az időtlen történethez mindenki kötődik valamilyen módon, hisz a felnőttekben gyerekkori emlékeket idéz, a gyerekek pedig találkozhatnak egy már ismerős, varázslatos világgal. A próbák alatt vettem észre, hogy az Óz igazi toposz, amelyből számos mai történet, mese és figura építkezik. Gondoljunk csak a Marvel-jelenségre: itt szerepel először Marvel professzor, de a Bádogember figurájából is visszaköszönnek ismerős elemek. Én először dolgozom a rendezővel, és látva az eddigi munkáit, nagyon nehezen tudtam elképzelni, hogy mit fog a darabból csinálni. Hogy fog a gyerekekhez szólni? De aztán rájöttem, hogy nagyon fontos számára, hogy a gyerekeket célozza meg elsősorban, de a felnőttekhez is szól elképesztő humorérzékkel.”

 

A teátrum szeptember 15-én és 16-án tűzte műsorára az Őszintén szólva című romantikus komédiát, 24-én és 25-én 14 és 19 órától pedig A Pál utcai fiúk lépnek színpadra szintén a Lovardában.

Folytatódik Ráckevei Anna műsora, a Kulisszák. A nagy sikerű estek háziasszonya szeptember 23-án az Óz, csodák csodája alkotóit látja vendégül 18 órától a Csokonai Irodalmi Labor (Kossuth utca 1.) Kiállítóterében.

 

Szeptember közepén indul a hosszúlépés.járunk? és a Csokonai Színház közös sétaszínháza. Irodalmi életünk egyik legnagyobb alakja, Térey János utolsó, befejezetlen regényének feldolgozásából megszületett a hosszúlépés.járunk? első debreceni programja. Szeptemberben két sétát hirdettek meg: az első szeptember 14-én (kedden) a Térey Könyvünnep nyitónapján 15 óra 30 perctől indul a Kút utca és az Árpád tér sarkától, a második szeptember 18-án (szombaton) szintén 15:30-tól. Jegyek a hosszulepes.org oldalon vásárolhatók 4290 Ft-ért. További információ: https://hosszulepes.org/hu/seta/terey-janos-boldogh-haz-ketmalom-utca