Véget ért az Ifjú Zeneművészek Nemzetközi Nyári Akadémiája Debrecenben

Huszadik alkalommal rendezték meg az Ifjú Zeneművészek Nemzetközi Nyári Akadémiáját a Debreceni Egyetem zeneművészeti karán: tizenhat országból 170 résztvevő érkezett a hagyományos zenei kurzusra, amely a Kodály Zoltán ifjúsági világzenekar koncertjeivel fejeződött be - tudatták

Közleményük szerint a magyarországi hallgatók mellett - a környező országokon kívül - Tajvanból, Kínából, Japánból, Görögországból, Horvátországból, Montenegróból, Mongóliából és Németországból is érkeztek résztvevők.
 

   Amellett, hogy hatalmas érdeklődés kísérte az esténként megtartott nagyerdei koncerteket, a fellépőknek is örömöt jelentett, hogy másfél év kihagyás után ismét színpadra léphettek - idézték Váradi Juditot, az akadémia művészeti igazgatóját.
  

  A szakember szerint a hallgatóiknak is fontos volt ez a két hét, mert "kinyílik előttük a világ, köszönhetően annak, hogy nemzetközi professzorgárda segíti a fejlődésüket".
    A jelentkezők nemcsak az egyéni mesterkurzusokon, hanem zenekari képzéseken is részt vehettek, illetve gyakorlati bemutatókon, koncerteken is megmutathatták tudásukat.     
    Azt írták, tíz nap alatt a nulláról sikerült felépíteni a produkciókat úgy, hogy utána nagysikerű koncerteket rendezhettek.
    A hallgatóknak hatalmas élményt jelentett telt ház előtt játszani, emellett pedig a magyar zenei repertoárt is megmutathatták a külföldi növendékeknek - áll a közleményben.
    A művészeti igazgató kiemelte: a hangszeres és énekes mesterkurzusokra hat országból csaknem harminc professzor várta a fiatalokat.
 

   A nyári akadémiát az Emberi Erőforrások Minisztériuma az Európa Tanács programsorozatában szerepeltette, így tovább nőtt a nemzetközi jelentősége - tudatta.
    A nyári akadémiáján köszöntötték 88. születésnapja alkalmából a Kodály Zoltán ifjúsági világzenekart vezénylő Vásáry Tamást. Az akadémia a világzenekar Kölcsey Központban adott nagysikerű, teltházas és a Budapesten, a Szépművészeti Múzeum előtti színpadon megtartott koncertjével ért véget.