Egyedülálló gasztronómiai utazásra hív szeptember első hétvégéjén a Debrecziner Gourmet Fesztivál

Az utóbbi évek alatt Debrecen kulináris élete teljesen megújult és a modern gasztronómiai irányzatok részévé vált - hangsúlyozta Papp László az Ikon étteremben tartott sajtótájékoztatón.

Debrecen polgármestere elmondta, hogy a városban egyre több, minőségi vendéglátást képviselő étterem működik, amely tovább növeli a város turisztikai vonzerejét és az itt élők kiszolgálását. Ennek a pozitív változásnak az egyik mozgatórugója a Debrecziner Gourmet Fesztivál, amely már 2016 óta gyűjti össze az ország legjobb éttermeit a Nagyerdőn.

Több mint harminc kiállító - köztük az Év Ifjú Séftehetsége, Mede Ádám, a Michelin-csillagos séf, Mészáros Ádám, vagy a gasztroszcéna kiemelkedő tagja, Barna Ádám - ételeivel is találkozhat a közönség szeptember 3. és 5. között a debreceni Nagyerdőben, az 5. Debrecziner Gourmet Fesztiválon - jelentette be Dudás Szilárd, az Anyukám mondta tulajdonosa. A fesztivál szakmai igazgatója kiemelte, hogy a budapesti sztárséfek és éttermek mellett a rendezvényen hangsúlyosan megjelennek a Stílusos Vidéki Éttermiség és Debrecen legjobb vendéglátóhelyei.

A fejlett gasztronómia jövője a helyi kistermelőkre és az ellenőrzött forrásból származó minőségi alapanyagokra épül - ezt az ars poeticát vallja az Ikon is - hangsúlyozta Thür Ádám. Az étterem séfje hozzátette, hogy az idei rendezvény tematikájának megfelelően, amely a mangalica, a szilva és a chili, az Ikon is sok meglepetéssel készül, de továbbra is jelen lesz a híres Debreceni Páros, amelyet évek óta a Mangalicatenyésztők Országos Egyesülete (MOE) által dedikált mangalica tenyésztő, a tetétleni Kövér Tanya készít el az étteremnek. 

A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a nagy érdeklődés miatt érdemes online úton, előre megvenni a belépőjegyeket, mert kedvezőbb áron így garantálhatják az érdeklődők a részvételüket ezen a kiemelkedő, gasztronómiai rendezvényen.

Jegyelővétel esetén a napi belépő 1990 Ft/fő (gyerekeknek 12 éves kor alatt ingyenes), illetve korlátozott számban három napra szóló VIP bérlet 19.990 Ft/fő (18 éves kortól) is vásárolható. Aki belépőjét online úton vásárolja meg, akkor egy logózott, kristály boros poharat is kap.

 

Az online jegyvásárlás rövidesen indul a www.debreczinergourmet.hu oldalon keresztül. 

Természetesen helyszínen is lehet majd napi jegyet venni, a helyszíni vásárlás esetén ennek összege 2490 Ft/fő. (gyerekeknek 12 éves kor alatt ingyenes).

A helyszínen lehetőség lesz pohárbérlésre, 1000 Ft/fő kaució ellenében. A hatályos jogszabály értelmében a védettségi igazolvány használata Debrecziner Gourmet Fesztiválon kötelező, az igazolvány meglétét a rendezvény szervezője belépéskor köteles ellenőrizni, aki nem rendelkezik védettségi igazolvánnyal, attól a belépést meg kell tagadnia, függetlenül attól, hogy az érintettnek van-e érvényes belépőjegye.

 

További információ:

www.debreczinergourmet.hu