Átadták a Józsa Grund kondiparkot

Új elemmel bővült a józsai sportközpont: szabadtéri kondipark épült a területen. Az eszközöket 2021. május 28-án adták át ünnepélyesen a sportolni vágyóknak. A beruházás a kormány támogatásával valósult meg.

Debrecen önkormányzata 4 évvel ezelőtt csatlakozott a kormány Nemzeti Szabadidős – Egészség Sportpark Programjához, amelynek alapvető célja, hogy olyan közösségi terek kerüljenek az ország minél több településén kialakításra, ahol valamennyi korosztály, a fiatalabbaktól az idősebbekig aktívan töltheti el a szabadidejét igényes szabadtéri létesítményekben.

A most átadott „D” típusú kondipark is ennek a programnak a részeként valósult meg, csaknem 20 millió forintból. A parkban 16 típusú eszközből összesen 25 darabot telepítettek, valamint egy, a használat szabályait és módjait tartalmazó információs tábla is kihelyezésre került.

Három évvel ezelőtt építettük fel ezt a sportközpontot, mert szerettük volna, ha Józsán minél több szolgáltatás, szabadidős tevékenység eltöltésére alkalmas közösségi tér jönne létre. Ez egy önkormányzati tulajdonban lévő területen tudott felépülni” – jelentette be Balázs Ákos.

Debrecen elkötelezett az egészség és a sport mellett, így a Zöld Város Program részeként minden érintett lakótelepen telepítésre kerül szabadtéri kondipark, ahol a sportolni vágyók számára sokféle mozgásforma biztosított lesz.

Debrecenben jelenleg 17 kondipark működik. Most került átadásra a Józsa Grund kondipark, további három megnyitásra vár. Folyamatban van újabb három kondipark kialakításának előkészítése” – mondta Kósa Lajos országgyűlési képviselő.

Becsky András, a Debreceni Sportcentrum ügyvezető igazgatója elmondta: a Józsa Grund a legfiatalabb és legnépszerűbb létesítményük. Sokan járnak ki ide focizni, kocogni, strandröplabdázni vagy akár szalonnát sütni. Egy igazi közösségépítő hely lett nem sokkal a megnyitás után.

A kondipark területe gumi burkolattal ellátott. Ez a könnyebb használhatóságot és a hosszú élettartamot biztosítja, minimális a karbantartási igénye, valamint az esetlegesen bekövetkező esést is csillapítani tudja.

 

Fotó: Miskolczi János