Elkezdődött a 2021-es útépítési program Debrecenben

A csapókerti Keresszegi utcán kezdődött az idei, lakossági kezdeményezésű útépítési program. A Jánosi utca és a Kinizsi utca közötti szakaszon kap burkolatot az utca. A helyszínen Papp László polgármester bejelentette, összesen 25 utca építése szerepel a 2021-es költségvetésben.

2021. március 29-én kezdődött a munka a Keresszegi utcán: 188 méter hosszon és 5,5 méter szélességben épül az út mindkét oldalán padkával és az eddig hiányzó szakaszon, mintegy 144 méteren a szennyvízelvezető csatornát is kiépítik. A kivitelezés összköltsége mintegy 33 millió forint, és várhatóan nyár közepén fejeződik be. Ez idő alatt a Keresszegi utca ezen, Jánosi utca és Kinizsi utca közötti szakaszán csak az ott lakók közlekedhetnek.

 

Papp László polgármester a munka kezdete kapcsán kiemelte: amint az időjárás lehetővé tette, azonnal elkezdődött a 2021-es útépítési program megvalósítása.

„Lakossági kezdeményezésre 25 utca építését kezdjük el idén mintegy 1,7 milliárd forintból. Emellett ebben az évben kiemelkedően magas összeg, 600 millió forint áll rendelkezésre nagyfelületű aszfaltozásra is. Ez utóbbi részeként a Csapókertben például a Kinizsi utca és a Virág utca is új burkolatot kap” – jelentette be a városvezető.

 

Szilágyi Edina, a városrész önkormányzati képviselője úgy fogalmazott: a Csapókert épül-szépül. A jelenleg is zajló beruházások mellett további tervek is megvalósulnak itt.

„A tavalyi évben közösen adtuk át a Liget tér fejlesztésének első ütemét, de ott a munka nem állt meg, hiszen az utolsó simításokat végzik az új multifunkcionális sportpark körül. Örömmel jelentem be, hogy a Liget téri 550 méteres futópálya támogatói okirata is megérkezett az önkormányzathoz, ez a beruházás is el fog készülni ebben az évben. A régen várt Csapókerti Közösségi Ház külső - belső  felújítására vonatkozó körbeszerzési kiírás pedig pár héten belül elérhető lesz” – sorolta Szilágyi Edina.

 

Tasó László országgyűlési képviselő úgy fogalmazott: a Csapókertre még soha akkora figyelem nem összpontosult.

„Az önkormányzat kiválóan kombinálja a saját erejét, az önkormányzati forrásokat és a kormányzati, valamint uniós forrásokat, és jól építi fel azt az összképet, amely egy kiváló fejlesztési programot mutat” – tette hozzá Tasó László.