Megrázó részletek a Füredi úti lakástűzről

Az FM90 Campus Rádió reggeli műsorában osztott meg részleteket a december 25-ei esetről a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság sajtószóvivője.

Körülbelül fél percen múlott annak az anyának és fiának az élete, akiknek Füredi úti lakása még tavaly decemberben gyulladt ki Debrecenben - erről az FM90 Campus Rádió Campus Reggel című műsorában beszélt Papp-Kunkli Nóra, a Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtószóvivője. A katasztrófavédelem munkatársa elmondta, hogy az ügy vizsgálata még nem zárult le, így a tűz keletkezésének okáról pontos információt még nem tudtak adni. 
Papp-Kunkli Nóra: - Beszéltem azzal a tűzoltóval, aki lehozta a két sérültet a házból. Azt mondta, hogy tényleg fél percen múlott a tragédia, hiszen körülbelül fél úton jártak, a negyedik emelet körül, amikor belobbant az a szoba is, ahol a két sérült várta őt. Egy másfél szobás lakásról beszélünk, aminek a nagyszobájában keletkezett a tűz, és az ott lakók, egy anya és a fia a kisszobábanak az ablakában kiabáltak és ott próbáltak levegőhöz jutni. A fiú már félig az ablakbaan ült. Rajta nem volt felsőruházat és a hátát már érte a hő. A tűzoltó oldalasan közelítette meg az ablakot, ilyen eseteknél ez is egy protokoll nálunk, hogy nem alulról közelítjük meg az ablakot, mert fent állhat az a veszély, hogy a pánikba esett megmentendő személy megpróbál beleugrani a kosárba, és ez további sérülésekhez vezethet. Kollégám nagyon hamar odaért a sérültekhez, és a kisfiú már azonnal lépett át a kosárba, őt pedig követte az édesanya is, aztán legugoltak a tűzoltó mellé, és ahogy ereszkedtek le, félúton jártak, amikor belobbant az a szoba, ahol ők várták a tűzoltót.
 

Fotó: hajdu.katasztrofavedelem.hu