Egyedülálló támogatási lehetőség

Az országban elsőként pályázhatnak azok az alacsony keresetű helyi lakosok, akik igazoltan átestek a koronavírus-fertőzésen, emiatt pedig táppénzre kerültek.

 

Debrecen gondoskodó városként széleskörű szociális támogatási rendszert működtet a rászorulók megsegítésére. Ennek részeként minden évben több ezer helyi lakos részesül támogatásban. Ezen felül a koronavírus-járvány kezdete óta a Debreceni Karitatív Testület 4362 főnek segített élelmiszer- vagy tanszeradománnyal. A koronavírus-járvány okozta nehéz gazdasági helyzetben az önkormányzat szükségét látta annak, hogy további, rendkívüli segítséget nyújtson, ezért a tavaszi veszélyhelyzetben létrehozta a Debrecen Város Segélyalapot. Magánszemélyek és cégek adományaiból azóta több mint 138 millió forint érkezett a számlára.

Széles Diána alpolgármester úgy fogalmazott: „Nagyon köszönjük minden támogató segítségét! Voltak olyanok, akik több millió forintot ajánlottak fel. Velük külön egyeztettünk a támogatásuk hatékony felhasználásáról. Voltak, akik időseknek vagy éppen nagycsaládosoknak szerettek volna adományozni, mások a védőeszközök beszerzését tartották fontosnak, mindezt a segélyalapon keresztül. Atámogatások felhasználása a járvány aktuális helyzetével összhangban folyt. Az első hullámban a munkahelyek és az idősek védelme, nyáron a védekezés és a város működőképességének megtartása volt a legfontosabb, most pedig a koronavírusban megbetegedettek anyagi támogatásával tudunk segíteni” – mondta el Széles Diána alpolgármester.

A rendelkezésre álló összegből eddig csaknem 55 millió forintot jutott a debreceniek megsegítésére, ennek köszönhetően 1840-en részesültek támogatásban. 

A kormány 2020. november 4-én újra veszélyhelyzetet hirdetett, ezért újraindul a Debrecen Város Segélyalap. A számlán rendelkezésre álló összeg lehetőséget ad egy országosan egyedülálló támogatási forma meghirdetésére. A felhívás értelmében azok az alacsony keresetűek, akik igazoltan átestek a koronavírus-fertőzésen, és emiatt táppénzre kerültek, egyszeri pénzbeni támogatásra pályázhatnak. Ennek mértéke 50 ezer forint, ha pedig egy háztartásban többen is érintettek, akkor összesen 80 ezer forint. Ezen felül változott a pályázati feltételrendszer: az egy főre eső jövedelem határa 60 ezerről 80 ezer forintra, egyedül élők esetében 120 ezer forintra emelkedett, így szélesebb kör jogosult a támogatásra. Az egyszeri támogatást kérhetik azok az állandó debreceni lakcímmel rendelkezők is, akik március 11-e óta legalább 30 napra fizetés nélküli szabadságot vettek igénybe, vagy akiket a munkaadójuk legalább 30 napra felmentett a munkavégzés alól, illetve vállalkozóként legalább 30 napra szüneteltették tevékenységüket ÉS a segélyalap első szakaszában nem részesültek a támogatásban.

A további feltételek nem változtak. A kitöltött adatlapokat, illetve a rászorultságot igazoló dokumentumokat – közte a pozitív koronavírus-tesztről szóló igazolást – a Debreceni Karitatív Testület elnöki tisztségét betöltő Hajdúdorogi Főegyházmegye (4025 Debrecen, Petőfi tér 8.) részére postai úton vagy elektronikusan (segelyalap@debrecen.hu) kell benyújtani, illetve a kérelem regisztrációt követően online is benyújtható a debrecen.hu oldalon. A kérelmek elbírálása folyamatos a rendelkezésre álló keretösszeg rendelkezésre állásáig.

 

Kép: Erdei Balázs