Letartóztatta a bíróság a trafikrablókat

A Debreceni Járásbíróság 2020. augusztus 31.-én távmeghallgatás útján egy hónapra elrendelte annak a két fiatalnak a letartóztatását, akiket egy fegyveresen elkövetett rablás bűntettével gyanúsít a rendőrség.

A megalapozott gyanú szerint a 18 éves és a 19 éves fiúk előzetesen megbeszélték, hogy kirabolnak egy nemzeti dohányboltot. Fedőruházatot viselve 2020. augusztus 26.-án 6 óra 30 perc környékén megjelentek a debreceni Dózsa György utcai garázssoron található Nemzeti Dohányboltnál. A 18 éves gyanúsított tűzfegyvernek látszó légpuskával ment be az üzletbe és megfenyegette az eladót, és pénzt követelt tőle, közben társa a bolt előtt várakozott. Az eladónő a fegyveres fenyegetés hatására 60.000 forint készpénzt adott át, továbbá a gyanúsított magához vett 3 doboz cigarettát, majd tárásával együtt elmenekültek a helyszínről. Elfogásuk érdekében a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság elfogatóparancsot adott ki ellenük, ami alapján két nappal később Egerben elfogták őket. A 18 éves fiú már többször került összetűzésbe a törvénnyel, társa azonban még büntetlen előéletű.

A bíróság megállapította, hogy a gyanúsítottak megfelelő családi háttérrel, személyes kötődéssel nem rendelkeznek. A terhükre rótt bűncselekmény tárgyi súlyára és a kiszabható büntetés mértékére, a törvény 5 évtől 10 évig terjedő szabadságvesztéssel rendeli büntetni, azonban fennáll annak a veszélye, hogy szabadlábon hagyásuk esetén a hatóságok elől megszöknének.  A fegyveresen elkövetett rablás erőszakos jellegére, veszélyére figyelemmel valós a veszélye annak is, hogy a gyanúsítottak az ügyben érintett személyek jogellenes befolyásával megkísérelnék a bizonyítás meghiúsítását. Továbbá pedig fennáll a bűnismétlés veszélye is.  A nyomozási bíró ezért úgy határozott, hogy a kényszerintézkedéssel elérni kívánt célok a két gyanúsított esetében kizárólag letartóztatással biztosíthatóak. A Járásbíróság végzése az ügyben végleges. 

 

Fotó: police.hu