Ernyey Béla

A Címlapsztori vendége az az osztrák-magyar színművész, aki jubileumi könyvében céltáblára helyezte a nőket. A színész számára a több nemzetiség már egészen korán természetes volt, hiszen édesanyja, Ernyey Éva tolmácsként dolgozott, majd Bécsben egy svéd üzletemberhez ment feleségül. Éppen ezért osztrák állampolgár lett, amellett, hogy színész, műsorvezető és író is.

Eredetileg egyébként Ernyey Aczél Béla néven volt anyakönyvezve, de elhagyta az Aczél nevet, hiszen nem akarta, hogy a névazonosság miatt a politikussal hírbe hozzák. A 79. életévét járó művész a Toldi Ferenc Gimnáziumban tanult, ahol nem is akárki, a későbbi miniszterelnök, Antall József is tanította, aki azt is megengedte neki és néhány diáktársának, hogy tegezzék őt. Három hónapra felfüggesztették az iskolai tanulmányai alól, miután az 56-os forradalom évfordulójára tartott ünnepség idején elvágták az iskolarádió zsinórját. Ernyey Béla tíz könyvet írt, ezek közül volt, amit németül.

Művész úr, ez a tizedik könyve, ha jól számolom. Ez azt jelenti, hogy mégiscsak meg lehet élni a könyvkiadásból?

Ha könyvkiadásból élnék, akkor nagy bajban lennék. A színészet a szakmám, tehát én abból élek. A könyv pedig a szerelmem, vagyis a hobbim. Minden azzal kezdődött, hogy 1986 táján egy önéletrajzi könyvet írtam, ami aztán terjeszkedett. Ezután regényeket, pamfletek írtam és egy csomó olyan dolog forrta ki magát, mint például egy nagyon szép albumszerű szakácskönyv. Engem az írás nagyon-nagyon kitölt és megnyugtat. Valahogy valószínűleg ez az embernek az ifjúságával van összeköttetésben, hogy olyasmit szeretne hátrahagyni, ami megmarad. Mert ugye a kimondott szó az elszáll.

Ha jól tudom, itt most a nők vannak célkeresztben. Miről is szól pontosan a könyv?

A könyv címe: Céltábla nő. A lényege az, hogy annyi minden hibát követünk el mi férfiak. Azonban eljön az az idő, amikor az ember összeveti, az elmúlt húsz-harminc évet. Vagyis azt mondja, hogy igen, ilyen hibák nélkül is lehetne élni, de nem muszáj, hogy terheljük a nőtársadalmat. A férfi trükkökről és azokról a női vágyakról, amelyek talán azért nem valósulnak meg, mert mi férfiak másként állunk az egészhez. Hozzá kell tegyem, hogy nem mentem fel a nőt sem a könyvben. Tehát arról van szó, hogy az ő hibáit is és azokat a beidegződéseket próbálom megmutatni, ami nélkül talán gördülékenyebben menne a férfi-nő kapcsolat.

Ez nem egy regény, hanem ha jól tudom, akkor ezek megélt történetek?

Lényegében egy valós fikció, ezt mondanám rá, ahol feltételezek egy csomó mindent, aztán benne van az általános tapasztalat és én magam is benne vagyok nagyon sok fejezetben. Ezt úgy kell érteni, hogy nem egy teljesen összefüggő anyag, hanem 25 vagy 26 esszének a gyűjteménye. Különböző fejezetekre vannak bontva, azok a problémák, és azok az érzelmi, megoldandó feladatok, amelyeket én adok az olvasónak. A végén csináltunk egy apró kis trükköt, de nem szeretném teljesen elárulni. A lényeg az, hogy adunk egy olyan lehetőséget, hogy ő is megnyilvánulhat a könyvvel kapcsolatban.

Lelőve a poént, ki ver át kit? A nő a férfit vagy a férfi a nőt?

Hogy ki ver át kit, ez egy nagyon nehéz és nagyon jó kérdés. Szerintem igazából oda kéne el jussunk, hogy egy, senki ne verjen át senkit, kettő pedig, hogyha folyamatosan át vagyunk verve, vagyis az életünk arról szól, hogy nem tudunk igazán védekezni, akkor eljuthassunk nőként egy olyan pozícióba, hogy felismerjük a veszélyt és tudjunk ellene valamit tenni.

Béla, mint említette, egy önéletrajzi könyvvel kezdte az írói pályafutását 1987-ben. Ezt ugye  magyarul írta, majd 1999-ben jött a Münchenben kiadott német könyve. Ezt egy interjúkötet követte, Hölgyválaszaim, avagy akasztják a hóhért címmel 2002-ben. Rögtön az ezt követő évben regényt adott ki, és írói termékenységét bizonyítván ismét csak egy év telt el a következő megjelenésig, ami egy sznob barométer, vagyis ahogy nevezte, praktikus kézikönyv feltörekvők számára. Majd a Tapadós tangó regénye 2006-os, az oknyomozó regénye, A pasi címmel pedig 2008-as. Legutóbbi házasságának harmadik évében pedig feleségével, mint szerzőtársával megírták az Ünnepek és hétköznapok szakácskönyvet. Hat évvel később adott ismét hangot könyv formájában Zoknihoz címmel. Legutóbbi kiadványa pedig a már említett Céltábla nő. Ernyey Béla, 1965-ben végezte el a Színház- és Filmművészeti Főiskolát. Diplomaosztója után a győri Kisfaludy Színház szerződtette le, de egy évvel később már a Budapesti Vígszínház tagja lett, ahol a klasszikus és modern szerepeket is egyaránt eljátszotta. Például a Tanút és lemezre énekelte az 1973-ban bemutatott Popfesztivál leghíresebb dalát, vagyis a Valaki mondja meg című nótát. '74-ben pedig a bécsi Theater an der Wienhez szerződött. Fontos megjegyezni, hogy Ernyey Béla legálisan távozott külföldre, éppen ezért a későbbiekben is fel-feltűnt egy-egy magyar filmben. Többek között az apukát alakította a Palásti György A szeleburdi család című gyermekfilmjében. 131 filmben és showban szerepelt. Önálló műsorai voltak, a Sztárleltár és a Hölgyválasz is. Még mindig Ernyey Béla a Címlapsztori vendége, akivel a tizedik könyvéről, a Céltábla nőről beszélgetünk. A színművész őszintén elmondta, mit is gondol a me too mozgalomról. Mi lenne az a történet, amit kiemelne? Ami a legfontosabb.

Amit a könyvből szeretnék kiemelni, az a me too mozgalom. Ezt én úgy élem meg, hogy igazából először van a mozgalom óta az, hogy a nőnek igazságtétel születik. Tehát effektíve eljutunk egy olyan pozícióba, akár az elkezdett tárgyalások és meghozott ítéletek után, lelkileg és agyilag is, hogy próbálunk már olyasmit tenni, ami a nőért van. Nem az, hogy állandóan csak a szőnyeg alá próbáljuk söpörni azt, amit tettünk a nő ellen. Ez például egy nagyon-nagyon fontos fejezet, körülbelül 12 oldal és ebben van olyan boncolgatás is, hogy mi az, ami Magyarországon történt. Továbbjutottunk-e ennél a maszatolásnál vagy nem, aztán azt majd az olvasó eldönti. A másik az, ami engem borzalmasan zavar, hogy nagyon sok példával, történetekkel keresnek meg emberek, ahol például, nárcisztikus férfiaknak a hálójába kerül egy nő. Rengeteg apró figyelmeztetés és tanács van benne, amit hogyha az ember megfogad, akkor talán gyorsabban megszabadul attól a hamis illúziótól, amit a nők általában felépítenek a férfiakkal szemben. Nem beszélve arról, hogy én szeretnék rámutatni arra, hogy gyakorlatilag évezredek óta evolúciós különbség van a nő és a férfi között, és az első fél egy teljesen más aspektusból szeretné megszerezni a férfit és megtartani. A férfi pedig a vadászösztönből kiindulva semmi mást nem akar, mint a prédát megszerezni. És ez van tisztázva a könyvben is.

Egyébként egy egyszerű civil olvasó ezt mennyire tudja majd magáénak? Hiszen ön művész, a művészeket azért mindig körbeveszi egy misztikum, egy különlegesség, akár mondjuk egy nő szemszögéből ön lehet, hogy akár régen érdekesebb volt, mint egy átlagos ember.

Egészen biztos, hogy a nem az átlagos embernek van írva a könyv. Ez kifejezetten annak a civil nőnek íródott. Van benne három (én úgy neveztem el őket, hogy furcsa levélmorzsa) olyan történet is, amikkel engem nagyon sokszor megkerestek. Volt egy távoli könyvem, amiben az internetes ismerkedésről írtam, aminek a címe A pasi volt. Ott is megkerestek, miközben írtam. Majd utána levelekkel is, amelyeknek a jogát átruházták rám, hogyha gondolom, hogy ez érdekes, akkor azt megjelentethetem. A könyvben is három levelet idézek, amik három egymásnak teljesen ellentmondó aspektust fejtegetnek. Mégis megkérdezem a végén, hogy például ebből a háromból melyikre mondaná azt: hogy ez jó, melyikre mondaná azt, hogy ez semmiképpen, vagy melyikre, hogy gyűlöletes? Borzasztóan izgat mindig, hogy mit gondolnak az olvasók. A színpadon ugye elhangzik a szó, és ott sem kapunk igazi visszajelzést a nézőtől. Azonban egy olvasmányban, ahol négyszer-ötször el tudom olvasni azt a fejezetet, biztos, hogy sokkal kialakultabb véleménye van mindenkinek, de hát ez még nem adódott meg. Vagyis az, hogy az író mindenképpen kapjon visszajelzést az olvasótól. A céltábla nő nem szerelmi kézikönyv, nem akar kapcsolattechnikai tanácsadó lenni, és nem tartalmaz instant trükköket sem az ismerkedést illetően. Nem ítélkezik senki felett, és nem tesz különbséget jó és rossz között. Ez a gondolatébresztő kizárólag azért született meg, hogy erőt adjon azoknak a nőknek, akik belefáradtak az örökös reménykedésbe. Akiknek gondjuk van az önbecsülésükkel, és folyamatosan magukat okolják sikertelenségük miatt.

Valahogy így jellemezné Ernyey Béla a tizedik könyvét. Hozzátette ez nem árulás és nem is támadás a férfivilág ellen, de célja, hogy leleplezze ennek a nagyon összetartó közösségnek a sok olyan bevált csapdáját és trükkjét, amit ő csak szerelmi mákonynak hív. A céltábla nő célja tehát az, hogy leszámoljon egy csomó előítélettel. Választ adjon sok nyitott kérdésre, és felfedjen néhány, idáig csak dédelgetett titkot. Ernyey Béla színész, író, nagyjából 200 ezer olvasó kedvence, generációknak szolgál követendő példaként, mind szakmai alázatban, mind abban, hogy a kaotikus 21. században is képes szilárd ízlésű úriember maradni. Az örökifjú szenvedélyesen szereti az életet. Irigylésre méltó adottsága révén képes színesíteni a hétköznapokat és örömmel hódol a kulináris élvezeteknek. Gyönyörű feleségével pedig a világot fedezi fel. Persze nem mindenki tapsolt a harmadik házasságának. A művész először egy német színésznővel élt együtt, majd első felesége egy táncosnő volt, akitől Magyarországon született a lánya, Ernyey Adrienn. Második feleségét, Szűr Mari színésznőt 1981-ben vette feleségül, harmadszorra pedig 2009 júniusában házasodott meg Kalocsán, a nála 38 évvel fiatalabb, dr. Balaton Dóra jogásznővel. Kikerülhetetlen kérdés az, hogy vajon mit szólt a környezete a szokásosnak nem mondható korkülönbséghez közte és felesége közt. Kiderül a könyvből, hogy ön mennyire ,,vadászta” a nőket?

Hát ehhez kéne megvenni a könyvet és elolvasni, akkor biztos, hogy kiderül.

Kinek ajánlja egyébként? Inkább a nőknek vagy a férfiaknak?

Én nem tiltom el a férfiaktól, de azt szeretném, hogyha 99-1 százalékos lenne, tehát 99 százalékban hölgyek olvasnák, és 1 százalékban a férfiak.

Így, hogy megfordult a világ, tehát most már interneten ismerkedünk, társkeresőn inkább, mert rohanunk, és nem érünk rá ismerkedni. Így is találunk benne tanácsokat azért?

Ebbe az irányba egyáltalán nem indultam el, mert a A pasi című könyvem kb erről szól. Én csak azt mondom, hogy nem vagyok annyira régimódú, hogy elítéljem ezt, de nem is hívom föl rá a figyelmet, hogy így kéne élni, ahogy nagyon sokan élnek. Hanem azt mondom, hogy mindenkinek megvan a maga szabadsága. Én ehhez adok néhány segítséget gondolatban, és aztán majd meglátjuk, hogy hogy végződik.

Akkor rákanyarodva önre, rég láttuk már itt Budapesten. Csak pár napot tartózkodik itt?

Nem, én most már nagyobb részben élem itt az életemet, mint Bécsben. Nagyon sok mindenben benne vagyok, elég sok televíziós beszélgetésben is. Tavaly volt egy német nyelvű produkcióban, egy szerepem a MÜPA-ban. Tehát azért próbálok jelen lenni a magyar kultúrában.

Egyébként sosem vágyott vissza az elmúlt néhány évtizedben? Gyökeresen csak itt maradni?

Nincs ilyen ma már az Egyesült Európában, ahol gyökeresen valahol maradni kell. Mert gyakorlatilag Ausztria és Budapest is az otthonom. Hál' Istennek már nem olyan világot élünk, ahol el kéne dönteni, hogy hova tartozik az ember.

Ugye azt tudjuk önről, hogy most már nőügyben megnyugodott, megállapodott. Hogyan éli az életét?

A megállapodás az egy nagyon érdekes szó. Mert én ellentétben sok-sok úgynevezett vadásszal, mindig párkapcsolatban éltem. A vad idők is, mindig a kapcsolatok közötti idők voltak. Most hál' Istennek 13 éve megadatik a legnagyobb boldogság, és ezt nagyon-nagyon-nagyon szeretem.

Egyébként ez a korkülönbség fiatalabban tartja az embert?

Nem tudom, hogy ez a korkülönbségen múlik-e. Én szerintem, hogyha két nagyon kialakult, egymáshoz hasonló karakter találja meg egymást, akkor teljesen mindegy a korkülönbség.

Mennyire elfogadott most már? Volt, aki erre tett megjegyzést?

Nagyon sokan tettek megjegyzést erre. Azt kell mondjam, hogy a múltkor jelent meg éppen egy ilyen összefoglaló, hogy milyen érdekes, hogy az Ernyey Béláékat megtámadók személy szerint egyenként már egyikük sincs azzal együtt, akivel éppen akkor együtt volt.

Ez irigység lenne? El is mondom, miért kérdezem. Én is azért nyilván visszafelé nyúlok az időben. Az embert fitten és fiatalon tartsa, és én is azért megkapom, hogy miért nem a magam korosztályában ismerkedek. Sokszor irigységnek tudom ezt be, hogyha az ember tudja a fiatalabbat, akkor miért érje be a maga korával. Ön mit gondol erről?

Én nem tudom, mert ez nem filozófia. Nem úgy alakult ki, hogy nekem ennek a gondolatnak a mentén kéne szeretkeznem, vagy élnem, vagy akár keresgélnem. Itt egyszerűen arról van szó, hogy az irigység, amit most már többször is említett, az egy olyan alapköve a magyar létnek, hogy anélkül nem lehet semmihez hozzányúlni. Igazából, ez a dögöljön meg a másik tehene is, címe, ahogy én szoktam mondani. Vagyis a magyar attitűd. Ez számomra azért érthetetlen, mert annál sokkalta jobban él Magyarország, a magyar nép és az egyén is benne. Ezt azonban sajnos nem tudjuk megakadályozni.

Végezetül pedig. Gondolkodik már a következő könyvön, vagy ilyenkor megnyugszik az író ujja, és pihen?

Hát tíz után általában meg szokott nyugodni, gondolom. Nem-nem-nem. Valahogy a könyvírás az mindig témafüggő. Itt most egy picit meg kéne pihenni.

Domszky László

Fotók: Facebook/Ernyey Béla