Természetes illatok az autóba

A minap egy barátom autójában ülve azonban mégis ott fityegett egy „karácsonyfa” a visszapillantó tükrön.

Ekkor jött e cikk ötlete, hiszen sok-sok apró döntéssel sok-sok kis zöld megoldásból jutunk el a kerek egészig. Utána is jártam, hogyan lehetne autónk belső illatát egy kicsit fenntarthatóbbá varázsolni. 

Mutatom!

Hogy elfeledjük a mesterségesen előállított, de mégis természetesre hajazó illatokat, nem kell messzebb mennünk, mint a konyhakert. Bár hozzá kell tegyük, hogy ebben az esetben el kell felejteni az olyan fantázia nevű illatokat, mint a „New car” és a hozzá hasonlók. Viszont grátiszban egy olcsóbb és egészségesebb megoldással leszünk gazdagabbak.

Rozmaring és levendula

Azt tudtuk, hogy a rozmaring az egyik legdominánsabb fűszer, és a csodát tesz a grill- és raguételekkel, viszont azt kevésbe, hogy az autóban is hosszan megőrzi kellemes illatát. Nyugtatja az idegeket éppúgy, mint a levendula – ami nagy segítség lehet egy-egy dugóban; azonban nem szabad túlzásba sem vinni használatukat, mert este álmosságot okozhat, így csak kis mennyiségben javallott. Én pont ezért nem javaslom a nagyobb levendula párnák használatát.

Olajok és szárított gyümölcsök

A személyes kedvencem. Én narancsolajat szoktam a visszapillantó tükrön lógó fa amulettre csepegtetni, nagyon kellemes illata van és sok bókot is kapott már éppen ezért kedvenc „szekerem”. A szárított gyümölcsök pedig nem csak dekoratívak, de pénztárca és bolygóbarát megoldások is. Leginkább narancsot vagy citromot szokás erre a célra használni. Karikára vágják, felfűzik egy madzagra és hagyják kiszáradni őket.

+1 megoldás az újrahasznosítás jegyében:

Illatosítókról ritkán gondolkozunk úgy, mint amelyeket újra lehet használni, azonban itt jön fel a családi példa. Még kölyökként egy plüss békába volt csomagolva a családi kis Polskiban az autós illatosító, azonban ahogy az elpárolgott, dísszé avanzsált. Gondolkodóba estünk a családi ebédnél, és itt jött a természetes olajok ötlete, hiszen az illatát vesztett daraboknak új illatot is adhatunk olajok használatával. Csupán néhány csepp, és a plüss béka citrom illatot árasztott magából!

DUZS LÁSZLÓ

futureofdebrecen.hu