Gyógynövényekkel a télnek 1. rész

Gyógynövényeket nem egyszerű gyűjteni, hiszen vannak olyanok, amelyeknek virágát (kamilla, körömvirág, zsálya), s vannak olyanok, amelyeknek virágát és levelét együtt (aranyvessző, galagonya) kell betakarítani.

Levelét az útifűnek, a diónak, a málnának gyűjtjük, és vannak gyógynövények, amelyeknek a gyökerük a legértékesebb (csalán, katáng, mezei nadálytő). A növények ugyanúgy, mint mi, szintén felkészülnek a télre. Ezeknek a növényeknek a részeit ősszel gyűjtjük, mikor besűrítik a testfolyadékukat, azaz felhalmozzák téli táplálékukat. Éppen ezért fontos, hogy az október-novemberi időszak az, amikor érdemes őket begyűjtenünk!

Szedésük kosárba vagy vászontáskába történjen. Jó tanács, hogy egyszerre érdemes vagy kisebb mennyiséget szedni, vagy többet ugyan, de akkor jól szellőző táskába gyűjteni, hiszen a szedett mennyiség akár néhány óra alatt is könnyen befülledhet, és akkor kárba vész a befektetett energiánk. 

A szedést követően itt az idő a feldolgozásra! 

Vannak, akik aprítás előtt kiszárítják a növényeket, én azonban jobban szeretem, ha még nedves állapotában aprítom őket 3-5 milliméteres darabokra. Így jobban száradnak. A felaprított növényeket árnyékos, jól szellőző, de meleg helyen szárítjuk. Erre a legjobb hely a terasz egyik sarka vagy a padlás. Kis szerencsével (ha kellemes őszi időnk van) pár nap alatt kiszáradnak. Ha már kellően megszáradtak, akkor üvegben, vászon- vagy papírzacskóban akár 2 évig is minőségvesztés nélkül tárolhatjuk őket. 

A következőkben górcső alá vesszük éppen aktuálisan gyűjthető gyógynövényeinket:

Kerti körömvirág

Ha október, akkor körömvirággyűjtés! 

Ezzel a növénnyel egyre gyakrabban találkozhatunk a kiskertekben. Egyéves növény, azonban nagyon könnyen szaporodik, sőt, talán eltüntetni nehezebb a kertből, mint megtelepíteni. De miért is tüntetnénk el? Hiszen megannyi fronton támogatja szervezetünket! A körömvirágot május végétől egészen a fagyok beálltáig gyűjthetjük. A virágok nagyon könnyen összetapadnak, ezért gyűjtés után érdemes azonnal kiszárítani őket. Száradás után lemorzsolhatjuk a szirmokat a növényről, vagy legfeljebb 1 centiméter hosszú virágszárral együtt is eltehetjük az egész virágzatokat. A körömvirág virágzata többek között vízben oldódó flavonoidokat, nyálkaanyagokat, szaponinokat és zsírban oldódó karotinoidokat tartalmaz.

Hatása: gyulladáscsökkentő, hámregeneráló, sebgyógyulást elősegítő, görcsoldó és antioxidáns.

Alkalmazása: teáját gyomor- és bélfekély, hányinger, hányás, gyomorhurut, gyomorrontás kezelésére ajánlják naponta többször 1-1 csészével. Száj- és torokgyulladás esetén öblögetésre is alkalmas. 

Külsőleg: felülfertőzött, nehezen gyógyuló sebek, ekcéma, gombás fertőzések és felfekvés kezelésére borogatószerként is alkalmazható.

futureofdebrecen.hu