Miért biciklizünk?

Beszámoló a „Why we cycle” film első magyarországi vetítéséről.

„A hollandok számára a kerékpározás olyan, mint a légzés…”

Hatodik alkalommal rendezte meg a Future of Debrecen csapata a Zöld Mozi közösségi mozizást. A legutóbbi eseményen közel félszázan nézték meg a holland kerékpáros közlekedésről szóló filmet, majd egy jó hangulatú beszélgetés bontakozott ki a résztvevőkkel. A beszélgetést a megszokott módon Váradi Ferenc rádiós műsorvezető irányította kérdéseivel, témafelvetéseivel.

A beszélgetőpartnerek között a LIFE IP HungAIRy ökomenedzserei és a Mastiff Cargo Bike ügyvezetője Varjú Tamás is helyet foglalt. A Mastiff teherkerékpárokat a cég Debrecenben tervezi és építi. 

A teherkerékpárokkal képesek lehetünk nagyobb méretű és tömegű rakomány szállítására. Az egy nyomvonalú teherkerékpárok pedig bárhol elközlekednek, ahol egy normál kerékpár képes rá. A teherkerékpárok segítik az utolsó kilométeres szállítást és a városi logisztika fenntarthatóbbá tételét, sőt gyerekülés és biztonsági öv is kialakítható a raktérben, így akár két gyermek, vagy egy újságíró is szállítható benne.

A filmet első alkalommal tekinthette meg magyar közönség, magyar felirattal. A feliratozás Nagy Kata ökomenedzser jóvoltából készült el, aki szabadidejét nem sajnálva tette lehetővé a magyar nyelvű filmvetítést.

A 2018-ban debütált dokumentumfilm újszerű oldalról mutatja be a városi kerékpározást. Sokat foglalkozik a társadalomformáló hatásával, az emberi kapcsolatokkal és a kognitív képességek fejlesztésével.

A filmvetítést követő beszélgetésen a közönség örömmel osztotta meg a kerékpáros történeteket, javaslatokat, tippeket. A kerékpárral érkezők külön ajándékban részesültek, mindenki büszkén viselte a „Bringa barát” kitűzőjét.

Találkozzunk a film legközelebbi, tavaszi vetítésen!

Forrás:futureofdebrecen.hu