Cipőpertli

A fővárosi piros metrón a velem szemben ülő úriember cipőjén nem volt cipőfűző! A cipője úgy nézett ki, mint a Langlois-híd Van Gogh festményén. Vagy mint a felnyitott kartondoboz fedele.


Nem emlékszem, hogy utcán, nyilvános helyen láttam volna eddig,
hogy valaki pertli nélkül viseli a cipőt. Láttam pertli nélküli papucsot,
szandált, meg olyant is, hogy valaki nem kötötte meg a cipőfűzőjét, mert
bedagadt a lába. Vagy divathóbortból. Egyesek vallják, hogy sportcipőn nem
illik masnira kötni a fűzőt.
Először arra gondoltam, hogy elszakadt az egyik, mondjuk, a bal
cipőpertlije és az összhatás, harmónia, szimmetria követelményeinek eleget
téve kihúzta a másik (a jobb) cipőből is.
Vagy reggel éppen pertlit cserélt, de az órára pillantva rádöbbent,
hogy hamarosan indul a metró, kirohant a lakásból még mielőtt befűzte
volna a másikat.
Az úr egy kicsit kopottas, fehér csíkos fekete öltönyt viselt. Mint az
olasz maffiózók a régebbi filmekben. Ezek az öltönyök már manapság nem
annyira divatosak, ritkán látni az utcán, villamoson, a parlamentben, metrón.
És amit furcsállottam: sötét szemüveget. A metrón! Ahol soha sem süt
be a Nap az ablakon. Egyébként is, a városban esett az eső.
Ezek a részletek megpendítették a gyanakvás húrját.
Hol szokták, előírt, kötelező preventív intézkedésként kiszedetni az
úriemberek cipőfűzőjét?
BV Intézetekben, fogdákban.
Ahol az előzetesben lévők megtarthatják civil öltözéküket. A
megkülönböztető öltözék (nem nevezhető egyenruhának) csak a jogerősen
elítélt személyekre kötelező.

A cipőfűzőt azért vetetik ki, nehogy az odakerülő személy netalán kárt
tegyen magában. Például felakasztja magát. Mondjuk, a rövid pertli ilyen
műveletre nem alkalmas.

Csak ha megkéri a cellatársát, hogy lécci, húzd már
meg ezt a nyakamra tekert cipőfűzőt! Ha ilyen eset megtörténik, bizony
gondot okoz a BV Intézet alkalmazottjainak.
Kisétált volna egy előzetesből? Kihallgatás közben közölte, hogy
sürgősen toalettbe kell mennie és azután az illemhely ablakán, sutty ...
Nem tartom valószínűnek a szökésnek ezt a módját, de végül is
minden megtörténhet. A viszkis rabló is megszökött a Gyorskocsi utcából!
Ha az a személy, aki a piros metrón, a múlt pénteken 09.11 – 09.22
között utazott a Deák tértől a Déli pályaudvarig a demedia.hu portálon

éppen olvassa ezeket a sorokat, így, ismeretlenül és utólag elnézést kérek, ha
alaptalan a feltételezésem. Ha a pertli hiányának az oka teljesen más, amit
nem tudtam megfejteni. Ha a csíkos öltöny és a napszemüveg nem teljesen
indokolt használata téves irányba terelte gondolatmenetemet.
Egyébként, nemrég olvastam, hogy – édesanyja halála után – a trónra
lépő (ülő) III. Károly angol király napi rutinjához tartozik a következő
(idézem): „minden reggel felkelés után kivasalja a pizsamáját és a cipőfűzőjét”

Kétlem, hogy ő személyesen vasalja, noha ezektől a koronás fejektől
minden kitelik. Caprices des rois (a királyok szeszélyei).
De melyik cipőfűzőjét, hiszen okkal feltételezhető, hogy több cipőt
használ, feketét, barnát, szürkét, esetleg kéket is (nekem van kék színű
cipőm). Nem jár mindennap ugyanabban.

Feltételezhető, hogy reggel, felkelés után átgondolja, hogy aznap
melyik cipőt fogja felhúzni, kiszedi (vagy kiszedeti) a pertliket és átvasalja
(vasaltatja a feleségével vagy valamelyik alkalmazottal).
Ha jobban belegondolok, érthető a király, hóbortnak tűnő,
elővigyázatossága. Mindenképpen el szeretné kerülni az olyan
kellemetlenséget, hogy netalán valaki, az alattvalók közül, nem nyilvánosan,
hanem a másik alattvaló fülébe suttogva megjegyezze: „Nézd, vasalatlan a
király cipőfűzője!”

Nem vagyok király, ebből eredően nekem még soha sem jutott
eszembe, hogy kivasaljam valamelyik cipőfűzőmet.
Mit lehet egy pertlin vasalni?
Pláne ha gömbölyű?

Csorba Zoltán