Hűsítsd a lakást klíma nélkül

Beköszöntött a kánikula, lassan kiakad a hőmérő és létezni is nehéz ilyen melegben. Sok háztartásban akár egész évben folyamatosan megy a klíma, ami nem tesz jót Földünknek.

Egyrészt áramot fogyaszt, ami a Nemzetközi Energia Ügynökség (IEA) szerint elég jelentős mennyiségű. A háztartásokban lévő klímák működtetése az energiafelhasználás 16%-át tette ki 2020-ban. Másrészt olyan gázokat bocsájthat ki, ami hozzájárul a felmelegedéshez. A felmelegedés miatt pedig a klímák használata egyre csak nő.

Na, de mit tehetünk? 

Nem mondom, hogy mától senki ne használjon klímát, de gondoljuk át, hogy mikor és hány fokon, mennyi ideig használjuk. Spóroljunk a használatával a bolygónk védelme érdekében, és sose felejtsük el minden szezon előtt megfelelően kitisztíttatni! 

Mutatok pár tippet, hogy akár klíma nélkül is hűthessük az otthonunkat. Ezeket természetesen a klíma használata mellett is ki lehet próbálni.

  • Minden reggel és este szellőztessünk, csináljunk kereszthuzatot a lakásban. Azért kell korán vagy későn szellőztetni, mert ilyenkor nem a forró levegőt engedjük be otthonunkba.
  • A redőnnyel, sötétítővel is „játszhatunk”. A legjobb megoldás, ha addig nem engedjük be a napfényt, amíg közvetlenül besüt a Nap a lakásba. Így kizárhatjuk a meleget.
  • Azt gondolom, senkinek nem újdonság, hogy nyáron ne öltözzünk fel túlságosan. Azonban ha lenge, természetes anyagú ruhákat viselünk, amiket esetleg be is tudunk nedvesíteni, akkor az sokat segít a hőérzetünkön.
  • Moss fel hideg vízzel a lakásban! Bármilyen furcsa, a hideg vízzel való felmosás, vagy a vizes ruhák is segíthetnek hűteni a lakást, azonban párát is okozhatnak, így óvatosan a túl sok vízzel! 
  • Utolsó tippként pedig: fogyasszunk elég vizet. Viccesen hangzik, de a könnyű ételek és a sok víz segíthet elviselni a kánikulát. 

Ha mégis úgy érezzük, ideje beszereznünk egy klímát, próbáljunk kis energiaigényű berendezést választani, és használjuk azt tudatosan. 

 

Forrás: futureofdebrecen.hu