Mindenkinek van egy csapata

Ma 119 éves a DVSC labdarúgócsapata.

Úgy gondolom az első futbalélmény nagyon meghatározó lehet. Ki melyik időszakban lett DVSC szurkoló, az a bizonyos első meccs örökké beleég. Valamikor 1977 őszén jártam először a csapat meccsén. Hogy ki volt az ellenfél nem már tudom. Arra emlékszem viszont, hogy bő két órával a mérkőzés előtt már kint voltunk, hogy legyen helyünk. Igen. Két órával az első sípszó előtt. Ha valaki nem tudná, akkor még NBII-ben volt a Loki.

Akkor már benne volt a levegőben, hogy hosszú évek után ismét a legmagasabb osztályban játszanak a piros-fehérek. Jött Menyhárt, Tímár, Dunai II és persze a régiek, Potyók, Lipők. 

Jártunk vidékre (Szarvas, Kazincbarcika, Vác, Nyíregyháza)  szurkultunk, március 15-én ellcsentük az Orosz zászlót, hogy piros-fehéret készítsünk. Ügyetlenül felvartük rá, hogy DVSC! Szerintem a legtöbb tizenéves akkor tanult meg varni. 

Ahogy közeledett a siker, annál hamarabb kellett kimenni a meccsre. Vágott bennünket a nap, áztunk az esőben de ott voltunk. Akkor elképzelni sem tudtam volna, hogy majd egyszer eljön az idő amikor is valaki közvetlenül a mérkőzés előtt odasétál a stadionhoz és már kezdődik a mérkőzés. És persze ülő helye is lesz.. 

Na jó. Most nincs szuroklás a helyszinen, ismét NBII-ben van a csapat és ez a 119 sem kerek szám. De ne felejtsük el a régi hősöket, a kedvenceinket akiken keresztül új kedvenceink lettek. Ahhoz, hogy most is szeressem a Lokit sok-sok játékos lelkesedése kellett. Engedelmükkel most rájuk emlékszem. A régiekre. Tóth Ernő, Szigethi, Garamvölgyi,..  aztán Sándor Tamás, Dombi, Böőr Zoli.  Boldog születésnapot!