Oscar-díj - Billie Eilish történelmet írt, Mihalek Zsuzsa is Oscart kapott

Az Oppenheimer kapta a legjobb film díját a helyi idő szerint vasárnap este Los Angelesben megrendezett 96. Oscar-gálán, amelyen Mihalek Zsuzsa, a Szegény párák díszletberendezője is elnyerte az amerikai filmakadémia díját a legjobb produkciós tervezés kategóriában Shona Heath és James Price brit látványtervezővel együtt.

Hiába a nagyszabású performansz, nem az I’m Just Ken lett a legjobb eredeti betétdal, de azért a Barbie-filmnél marad a díj: a What Was I Made Forral Billie Eilish és Finneas O’Connell vihetik haza.

Barbie mindössze a legjobb betétdal kategóriában tudott diadalmaskodni: Billie Eilish és testvére, Finneas O’Connell vehették át a szobrot. Eilish szinte mindent elért már, amit zenében el lehet érni, és most, a Barbie betétdalával szerzett Oscar-díjával egy rekordot is megdöntött: ő lett a legfiatalabb ember, aki két Oscar-díjjal is rendelkezik. (Az előzőt a No Time to Die című 007-es betétdalért kapta.) Hihetetlen, de Eilish még mindig csak 22 éves, testvére és szerzőtársa, Finneas O’Connell hiába négy évvel idősebb, még így is a második lett a listán a frissen csúcsdöntő húga mögött.

 

A díjátadó nagy győztese Christopher Nolan Oppenheimere volt 7 díjjal. Nolannek a filmakadémia a rendezés díját is odaítélte, így két Oscarral távozhatott a ceremóniáról. Az Oscar-szobrot átvéve a rendező megjegyezte, hogy a filmipar évszázados múltra tekint vissza, és még mindig fejlődik. "A világot jelenti számomra az a tudat, hogy úgy gondoljátok, jelentős része vagyok ennek" - mondta. Az atombomba atyjáról, J. Robert Oppenheimerről forgatott film főszereplője, Cillian Murphy a legjobb színész kategória Oscar-szobrát nyerte el. 

Az életrajzi filmben Lewis Strauss-t, az amerikai Atomenergia Bizottság egykori elnökét játszó Robert Downey Jr. a legjobb férfi mellékszereplő Oscar-díját kapta. "Szeretnék köszönetet mondani szörnyű gyermekkoromnak és a filmakadémiának, ebben a sorrendben" - viccelődött a pályafutása első Oscarját elnyerő színész.A legjobb filmzene mezőnyben szintén az Oppenheimer nyert: a zeneszerző Ludwig Göransson második Oscarját vihette haza.

Az Alasdair Gray skót író regénye nyomán forgatott Szegény párák 11 jelöléséből végül négyet váltott díjra, köztük a produkciós tervezés kategóriában. Az Oscar-gálán Mihalek Zsuzsa nevében Shona Heath és James Price vette át a díjat.

Mihalek Zsuzsa, aki berendezőként dolgozott a Szegény párák című, Budapesten forgatott Jorgosz Lantimosz-filmben, Oscar-díjat kapott a film két látványtervezőjével, James Price-szal és Shona Heath-szel együtt. Mihalek nem volt jelen a gálán, kollégái hiányolták is, hogy vele osztozzanak az örömükben. „Zsuzsi, nagyon hiányzol, kár, hogy nem lehetsz itt, de elvisszük ezt neked!” – emelte fel az aranyszobrot James Price a színpadon. A Szegény párák stábja egyébként is örülhetett, a film összesen négy díjat kapott az este.

Íme az összes díjazott:

Legjobb film: Oppenheimer

Legjobb női főszereplő: Emma Stone (Szegény párák)

Legjobb férfi főszereplő: Cillian Murphy (Oppenheimer)

Legjobb női mellékszereplő: Da’Vine Joy Randolph (Téli szünet)

Legjobb férfi mellékszereplő: Robert Downey Jr. (Oppenheimer)

Legjobb rendező: Christopher Nolan (Oppenheimer)

Legjobb adaptált forgatókönyv: Amerikai irodalom

Legjobb eredeti forgatókönyv: Egy zuhanás anatómiája

Legjobb dokumentumfilm: 20 nap Mariupolban

Legjobb animációs film: A fiú és a szürke gém

Legjobb látványtervezés: Szegény párák

Legjobb operatőri munka: Oppenheimer

Legjobb vizuális effektusok: Godzilla Minus One

Legjobb jelmeztervezés: Szegény párák

Legjobb haj és smink: Szegény párák

Legjobb filmzene:  Oppenheimer

Legjobb eredeti dal: What Was I Made For (Barbie)

Legjobb hang: Érdekvédelmi terület

Legjobb vágás: Oppenheimer

Legjobb nemzetközi film: Érdekvédelmi terület

Legjobb animációs rövidfilm: War Is Over! Inspired by the Music of John & Yoko

Legjobb rövidfilm: Henry Sugar csodálatos története

Legjobb rövid dokumentumfilm: Az utolsó hangszerjavító műhely