Hét inspiráló női előadó a zeneiparban

A nemzetközi nőnap alkalmából összegyűjtöttünk 7 egyedi hangot a zeneiparból, akiket hamarosan élőben is meghallgathatunk Budapesten. Noha stílusban igen sokfélék, a szabad önkifejezés, a kreativitás és a bátorság a közös ezekben a hölgyekben, akik önmaguk és érzéseik felvállalásával utat mutatnak mindannyiunknak.

A zene mindig is a sokszínűségről és a szabadságról szólt, noha sokáig – és sokan még most is – úgy gondolták, hogy a női előadók kizárólag énekesnőként, sokat nem sejtető ruhában tudnak érvényesülni. Szerencsére ma már sok világsztár rácáfolt ennek ellenkezőjére, bebizonyítva, hogy egy női előadó akkor is lehet sikeres, hogyha a saját hangját és stílusát követi. Összeállításunkban mi is olyan formációkat és előadókat mutatunk be, amelyeket ilyen inspiráló nők ereje mozgat. Ha pedig szívesen megnéznéd a koncertjüket élőben is, a virág mellé remekül passzol egy koncertjegy is nőnapi ajándékként.

YOKANA

A YONAKA Therese Jarvis énekes-dalszerző formációja, az angol trió a popot, a punkot és a hip-hopot olvasztja össze egy hipnotikus alternatív rock hibridé. A dalok gyakran foglalkoznak a mentális egészséggel, bennük van az itt és a most kirobbanó energiája, hiszen szeretnék a szerzeményeikkel a hallgatókat bátorítani és arra ösztönözni, hogy cselekedjenek. Legutóbbi anyaguk, a Welcome To My House Theresa emlékeibe és érzelmeibe nyújt betekintést. A zenekart az NME Anglia következő nagy rockegyüttesének kiáltotta ki, így érdemes még most elcsípni őket, a zenekar első önálló budapesti koncertjén, március 12-én, az Analog Music Hallban.

 

SPEEDY ORTIZ

A Speedy Ortiz 2011-ben debütált Sadie Dupuis költő, a zenekar énekes-gitárosa otthoni felvételeivel, de a szólóprojekt gyorsan egy teljes értékű zenekarrá nőtte ki magát, amelyet világszerte szeretnek éles szövegei, lefegyverzően fülbemászó refrénjei és zenei találékonysága - valamint aktivizmusa miatt. A kreativitás és a szavakkal való játék jelenik meg a zenekar legújabb, Rabbit Rabbit című lemezén is: a babonás címmel a zenekar egyszerre kívánja magához vonzani a szerencsét és küzd meg az ismétlődő mintákkal, teszi mindezt egyedülálló szellemességgel és riffekkel. A Rabbit Rabbitet a formáció egy hosszú turnéra viszi, amelynek budapesti állomása március 12-én, a Dürer Kertben lesz.

 

HALFLIVES

A Halflives, alternatív rockzenekar Linda Battilani, énekes-dalszerző köré épül. A pop és a 2000-es évek közepének alternatív rock nosztalgiája között félúton helyezkedik el az Inferno, a Halflives legutóbbi kislemeze. Az öt dalos anyag azt az érzelmi zűrzavart dolgozza fel, amit Linda Battilani, az elmúlt néhány évben átélt. Ezek hatására a zenekar célja az is, hogy közösséget építsen, kiutat mutasson az érzelmek számára és Linda szavaival élve, arról is szól, hogy zenét írjanak a kívülállóknak, az elutasítottaknak és azoknak, akik úgy érzik, kirekesztettek. Zenéjük énekelhető himnuszok gyűjteménye, egy meghívás a személyes káosz kifejezésére, az egység üzenete és a rugalmasság ünneplése, amelyre bennünket is invitálnak  március 14-én, a Dürer Kertben.

 

DIE ANTWOORD

A dél-afrikai Die Antwoord mindenre nemet mond, ami egy kicsit is szokványos, megjelenésük és dalaik meghökkentőek és egyediek. A bandára jellemzőek a zef kultúra elemei, amely egy afrikaans szleng kifejezés és amely modern és vacak, divatja múlt, eldobott kulturális elemeket tartalmaz. A banda énekesnője Yo-Landi, mindig igazi lázadó volt, a Die Antwoord pedig tökéletes terep arra, hogy kifejezze nem mindennapi vízióit. Ninja így nyilatkozott az elmúlt időszakról: „Olyan sokáig dolgoztunk privátban, hogy néhányan azt hitték, meghaltunk!”  -¥o-Landi pedig hozzáteszi: „Ezért döntöttünk úgy, hogy az új EU / UK turnénknak a DIE ANTWOORD, REANIMATED nevet adjuk!" A Die Antwoord április 12-én Reanimation című turnéjával érkezik a Barba Negrába.

 

ZHEANI

Zheani kezdetben modellként és színésznőként dolgozott, majd felfedezte, hogy a zene segítségével is ki tudja fejezni önmagát és érzelmeit, elindítva zenei karrierjét. Az ausztrál rapper szívesen kísérletezik a stílusokkal, a trap, a hip-hop, az elektronikus alapok pont úgy helyet kapnak a zenéjében, mint a durvább metál elemek. A provokatív stílusáról is ismert, szókimondó, ausztrál rapper, énekes-dalszerző, Zheani tavaly jelentette meg új, The Spiritual Meat Grinder című lemezét, amely elmondása szerint egy olyan partylemez lehet, amely remekül illene a világvégéhez is. Noha reméljük a világvége még nem jön el, Zheani első magyarországi koncertjén azonban belevethetjük magunkat az énekesnő hedonizmust éltető dalaiba április 20-án, a Turbinában.

 

CHARLOTTE SANDS

Charlotte Sands gyerekkora óta ír dalokat, a legtöbben mégis egy TikTok-on virálissá vált szerzeménye, a Harry Styles ruhás címlapjáról szóló Dress miatt ismerték meg. Az énekes-dalszerző önreflexív, őszinte és lendületes dalai miatt azonban jóval többet tud adni, mint egy jól időzített geg. Itthon már kétszer is elcsíphettük, egyszer a Simple Plan vendégeként, majd a 5 Seconds of Summer előzenekaraként, most pedig eljött az idő, hogy a reflektorfény teljesen rá irányuljon. Sands ugyanis januárban megjelent can we start over? című debütáló albumával június 4-én lép fel a Turbinában. A lemez az elmúlt évekből táplálkozik, személyes és karrierbeli fejlődését szimbolizálja, amelyben az introspektív dalszövegek és a dinamikus, élő energia keveredik.

 

CASSYETTE

Cassyette igazi lázadó dalszerző, aki olyan előadókkal turnézott már, mint a Bring Me the Horizon, a My Chemical Romance vagy éppen a Sum41, akik előtt Budapesten is fellépett. A brit énekesnő zúzós zenéjével és egyedi megjelenésével hamar igazi alternatív ikon lehet, nem rég a Kerrang! címlapján is szerepelt, sikeres teltházas brit turnéja után április 23-án az Akvárium Klub színpadát is megrengeti.