Bezárva egy szív alakú dobozba – 30 éves a Nirvana Heart-Shaped Box kislemeze

Harminc éve, 1993. augusztus 30-án jelent meg a Nirvana Heart-Shaped Box című kislemeze, amely a harmadik nagylemez felvezető kiadványa volt. Mind a dal, mind a hozzá készült videó különleges helyet foglal el a zenekar életművében és több, egybehangzó vélemény szerint a legkifinomultabb dalról (és videóról) beszélhetünk, amelyet Kurt Cobain írt és álmodott meg.

AZ ELFEDETT DAL

A dal viszonylag későn született meg, csak 1992 év elején alakult ki az első ötlet az akkor még New Complaint munkacímen létező dalmorzsához. Az egészet hamar el is felejtette Kurt Cobain és csak az év végén vette elő megint, amikor már egy másik Los Angeles-i lakásban élt feleségével és kislányukkal. Courtney Love egy 1994-es, Cobain halála után megjelent Rolling Stone-interjúban azt mesélte el a dalról, hogy Kurt a szekrénybe elbújva próbálta megírni akusztikus gitáron a dal vázát, akkor már Heart-Shaped Coffin volt a címe. Mivel neki is megtetszett a dal alapja, megkérdezte a férjét, hogy esetleg használhatná-e ő ezt egy Hole-dalhoz, de Cobain elzavarta. Ebből is jól érezhető, hogy egy számára is fontos dal kezdett kirajzolódni. Sajnos azonban sehogy nem akart összeállni a dolog. A frontember arra számított, hogy Krist Novoselic és Dave Grohl segítenek a dalban, de akárhányszor nekifutottak, mindig csak zajos jammelés lett belőle.

1992. december 21-én Krist Novoselic és Dave Grohl meghívta egy zenekari próbára Evan Dando zenészt, a The Lemonheads frontemberét. Elmesélése szerint ezen az alkalmon állt össze végül a dal, amelyet ő egyedül nézhetett végig. Még ugyanezen estén csatlakozott a zenekarhoz egy kis örömzenélés erejéig, beült a dobok mögé és Grohl saját dalait játszották négyen.

A SZÍV ALAKÚ DOBOZ BRAZÍLIÁBAN

A Heart-Shaped Box élő debütálására nem sokkal ezek után, 1993. január 16-án került sor a brazíliai São Paulo városban, ahol a Nirvana gigantikus koncertet adott a Hollywood Rock Festival fő attrakciójaként. Ez volt az az este, amikor Flea (Red Hot Chili Peppers) csatlakozott a zenekarhoz egy trombitával, majd később volt egy olyan blokk, amelyen Cobain dobolt, Grohl basszusgitározott, Novoselic pedig gitározott. A koncert két utolsó dala a készülő új lemez két tétele volt: a már említett Heart-Shaped Box, majd legvégül a Scentless Apprentice. Craig Montgomery, a zenekar koncertjeinek hangmérnöke már a délutáni hangbeálláson hallotta az új dalt és visszaemlékezése szerint azonnal érezte, hogy ez lesz a következő kiemelt dal, de szerint még Kurt is tudta, hogy kislemezdal van készülőben. Arra is határozottan emlékszik, hogy a fesztiválon dolgozó többi hangosító is felfigyelt arra, hogy a sok zajos tétel közül mennyire kiemelkedett ez a darab. Ernie Bailey, a Nirvana akkori gitártechnikusa is azt nyilatkozta később, hogy érezhető volt a dal fontossága és már az első alkalom után egyértelmű volt, hogy ez egy súlyos darab lesz.

Mivel a zenekarnak volt még egy brazil koncertje január 23-án, így úgy döntöttek, hogy a köztes időt stúdiózással fogják eltölteni és elkezdik formába önteni az új dalokat. Elutaztak Rio de Janeiro-ba, ahol a BMG Ariola stúdió egyik termét megkapták néhány napra. Itt készültek el a Heart-Shaped Box első felvételei is. A második felvétel (az elsőt csak a stúdió tesztelése miatt vették fel) évekkel később megjelent a With the Lights Out kiadvány harmadik korongján több, azzal együtt rögzített tétellel együtt.

A második brazíliai koncerten szintén fellépett velük Flea és szintén előkerült a Heart-Shaped Box is, bár most előrébb került a dallistában. A dél-amerikai kalandok után a zenekar hazautazott az Egyesült Államokba, hogy felkészüljenek a nagylemez felvételeire.

SZÍV ALAKÚ DOBOZ A FAGYOS, TÉLI MINNESOTÁBAN

A legendás Steve Albini nehezen adta be a derekát és komoly kritériumokat állította fel, ugyanis tartott a mainstream sikerben lubickoló produkcióktól és még inkább az azok mögött álló gépezetektől. Mindezek ellenére jól ment a közös munka, amit 1993. február 12-én kezdtek meg a minnesotai Cannon Falls várostól nem messze található Pachyderm Recoring Studios épületében. A zenekar álnéven foglalta le a stúdiót: a The Simon Ritchie Bluegrass Ensemble névben Simon Ritchie a Sex Pistols-tag Sid Vicious születési neve volt.

A dal felvételei február 14-én kezdődtek meg és Albini 2013-as visszaemlékezése alapján azon ritka kivétel volt a Heart-Shaped Box, amelyet többször fel kellett venniük. Szintén húsz évvel később szólalt meg Dave Grohl is a dal kapcsán, aki azt idézte fel, hogy mindenkiben voltak fenntartások a dal tempóját illetően, de click track eszközt nem akartak használni, mert az nem menő. Végül Cobain és Albini egy stroboszkópot helyezett Grohl arca közelébe. Szerintük az nem fogja diktálni a tempót, csak utalni fog arra. A dobos visszaemlékezése alapján majdnem rohamot kapott néhány felvétel után a közeli és erős fényektől.

A dolog idáig csak hosszú és kalandos volt, de az igazi bonyodalmak csak ezek után jöttek: Novoselic nemtetszését nyilvánította ki a dal végsőnek szánt változata kapcsán, miszerint a dal közepén hallható gitárszóló túl zajos nem illik ehhez a szép darabhoz. A dolog egy darabig elcsendesedett, de végül Cobain is zenésztársa mellé állt és úgy döntöttek, hogy a két kislemeznek szánt dal esetében (Heart-Shaped Box, All Apologies) túl halk az ének és a basszusgitár, így azokon utómunkát kell majd végezni.

Albini egyik alapszabálya viszont épp az volt, hogy nem lehet hozzányúlni az általa véglegesnek mondott felvételekhez, így elég csúnya vita alakult ki a későbbiekben. A ”győztes” azonban a zenekar lett, így 1993 májusában Cobain otthon, Seattle-ben ellátogatott a Bad Animal Studios épületébe, ahol az a Scott Litt segített neki a két érintett dal kapcsán, aki leginkább az R.E.M. producereként ismernek az emberek. A közös munka során nem csak új keverést kapott a két dal, de a Heart-Shaped Box esetében Cobain akusztikus gitárt is feljátszott még, valamint harmóniavokálokat is felénekelt.

Mivel az egész extra procedúra a kislemezek miatt volt, így ezen a ponton elkezdték tervezni a Heart-Shaped Box megjelenését is. A Geffen úgy döntött, hogy a Nevermind utolsó kislemezével (In Bloom, 1992. november 30.) megkezdett utat folytatni fogja, így az Egyesült Államokban nem adják ki, csupán promóciós példányokat készítenek rádiók, lemezlovasok és újságírók számára. Ezzel ellentétben Európát erősen megcélozták a kiadvánnyal: 7”-es vinil készült két színben is (fekete és piros, ez utóbbiból még egy sorszámozott extra kiadás is kapható volt), 12”-es vinil, maxi CD és cassingle, azaz maxi kazetta is gyártás alá került. Minden kiadás tartalmazza a címadó dal mellett a Dave Grohl által írt és énekelt Marigold című szerzeményt (az egyetlen Nirvana-dal, amelyet nemcsak, hogy nem Cobain énekelt, de nem is játszik rajta), egyes verziókra pedig rákerült a Milk It című új dal, amit akkor még nem lehetett tudni, hogy rajta lesz-e a nagylemezen vagy sem. Végül rákerült arra is.

A kislemez Európán túl is megjelent: Japánban viszont már csak CD-n, Új-Zélandon csak kazettán, Ausztráliában pedig CD-n és kazettán volt kapható.

A kiadványok dizájnmunkálatait ismét Robert Fisher grafikus kapta meg, aki akkor már évek óta stabilan szállította a Nirvana megjelenések vizuális oldalát. Egyes esetekben teljesen szabad kezet kapott, míg máskor nagyon precíz tervet azzal kapcsolatban, hogy Cobain mit szeretne látni. A Heart-Shaped Box esetében a második volt érvényes, ugyanis a frontember tudta, hogy orchideákat, orvosi segédeszközöket akar megmutatni, valamint egy konkrét szív alakú dobozt, amit Courtney Love adott neki ajándékba. Itt érdemes végre azt is megemlíteni, hogy a pár egy időben mindig szív alakú dobozokat ajándékozott egymásnak, ezek egyike került rá a borítóra.

DE MIRŐL IS SZÓL A SZÍV ALAKÚ DOBOZ?

Erre nagyon nehéz válaszolni, mert vagy mindenki mást mond vagy mindenki bevallja, hogy pontosan nem tudja. Egy dologban azonban egyet értenek az emberek: nagyon komplex és biztosan nem egy témát ölel fel a dal. Maga Cobain azt mondta Michael Azzerad írónak (aki még abban az évben megírta a zenekar egyetlen hivatalos biográfiáját Come as You Are: The Story of Nirvana címen), hogy a dal a rákos gyerekek iránt érzett szomorúságáról szól, ugyanis akármikor daganatas fiatalokat lát a televízióban, mindennél nagyobb szomorúság önti el. Ez a gondolat valóban megjelenik a dalszövegben („I wish I could eat your cancer when you turn black”), de ahogy a New Complaint munkacím is utal rá, a refrén egyértelműen arra utal, amilyen képet festett le róla a média az akkori időkben („Hey, wait, I've got a new complaint”), vagyis a folyton rinyáló, panaszkodó rocksztár képe rajzolódott ki róla a bulvárban. A „meat-eating orchids”, vagyis a húsevő orchideák a legszebb kifejezés a vaginára, amit bárki valaha leírt. A dal egyszerre szerelmes, kétségbeesett, szomorú, baljós és végtelenül sötét, miközben dallamvilága és hangzása miatt kifejezetten szép is. Egyes vélemények szerint ez lett a Cobain-féle dalszerzés csúcsterméke, ami már nem a korábbi időkre jellemző, pár perc alatt megszületett dalok sorába illik. Azt persze már soha nem tudjuk meg, hogy ezt a fajta képességét meddig tudta volna csiszolni, innen már csak annyi volt hátra, hogy megtudhattuk, hogy a dalhoz látott vízióit is át tudja adni mások számára.

LASSAN A TESTTEL, LANA!

2012. július 27-én Lana Del Rey előadta a Heart-Shaped Box dalt a Born to Die turnéjának egyik állomásán, Sydney-ben. A közösségi médiát elárasztották az amatőr felvételek, így hamar szenzáció lett a dologból. Courtney Love hamar klaviatúrát ragadott és Twitteren üzent a fiatal énekesnek, miszerint az egész dal az ő vaginájáról szól. Nem sokkal később törölte a bejegyzést.

Egyébként nem Love volt az egyetlen a családból, aki odaszólt Lanának, ugyanis 2014 júniusában Frances Bean Cobain is Twitteren üzent neki, miután azt mondta egy interjúban, hogy bárcsak ő is halott lenne 27 évesen, mint Cobain vagy Amy Winehouse. Cobain egyetlen gyermeke (aki akkor 21 éves volt) a következőt reagálta:

Fiatal zenészek halála nem valamit, amit el lehet romantizálni. Soha nem fogom megismerni az apámat, mert fiatalon halt meg és ez sajnos valami kívánatos dologgá válik, mert az egyes emberek szerint (köztük vagy te is) ez menő. Nos, kibaszottul nem az. Értékeld az életed, mert ez az egy van. Az általad említett emberek elpazarolták. Ne tartozz közéjük! Egyébként is túl tehetséges vagy ahhoz, hogy ezt tedd.

EGY EROTIKUS VALLOMÁS?

Esze Dóra író 2008-ban megjelent Kurt Cobain kardigánja című könyvében sokat mereng a Heart-Shaped Box komplexitásán és többek között a következőket jegyzi meg:

Kurt Cobain fanatikusnak mondható vonzódása a belsőségek, testnedvek, vegetatív termékek iránt megkerülhetetlen tényező a Nirvana szövegeiben. Ezt tükrözi mind az Incesticide, mind az In Utero saját tervezésű borítója is.

Később pedig így folytatja:

A Nirvanára egyáltalán nem jellemző módon komplex egységgel van dolgunk: a cím összegez, a sorok egymásra épülnek, már-már történetet mesélnek el.

És tovább megy a szív alakú doboz jelképe kapcsán:

"A szív alakú doboz ekkor elszakad tárgyszerűségétől, és egyetlen ismert tulajdonságát – hogy szív alakú – megtartva a női nemi szerv metaforájává válik:

"I've been drawn into your magnet tar pit trap // Magába szippantott mágneses kátrányrés-csapdád”

Nincs ehhez foghatóan poétikus erotikus vallomás a rockzene történetében."

Majd így összegez a dal szerelemi / evési utalásai kapcsán:

A szerelem mint misztikus evés régről ismert gondolat, itt azonban a szeretett lény halálos ítéletét semmisítené meg a szerelmi önfeláldozássá nemesedett szexuális vágy. Ez a feltétel nélküli megnyílás és odaadás a valódi szív alakúság, ez az az ajándék, amellyel a dal túlmutat önmagán.”

Maga Cobain így írt anno a dalról egyik jegyzetfüzetében, amelyekből Journals (Naplók) címen jelent meg egy erős kivonat 2004-ben:

A Heart-Shaped Box dalhoz Anton Corbijn által készített videó története egy másik írásban lesz olvasható, ahogyan az In Utero lemez születésének története is.