A kedvenc zenekarod kedvenc fesztiválja - jövő héten La Boum fesztivál!

Idén 4. alkalommal tér vissza a La Boum Kastélyházibuli július 21-22-én a Budapest-közeli pusztazámori Öregtölgy Kastélyba. A line-upban visszatérő zenekarokat és előadókat (pl. Analog Balaton, Fran Palermo, Mary PopKids, Jazzbois, Perrin) és új arcokat (Kolibri, Wavy Kollektíva, Hari Drama, Lau, Konkoi) is találni.

"A line-upot teljes mértékben a saját ízlésünk alapján tesszük össze, igazából ez az egyetlen kritérium, hogy nekünk tetsszen, meg persze hogy ki ér rá." - meséli nevetve Czeglédi Szabolcs "Szasza", aki a bookingért felelős (a La Boum mellett az Akvárium Klubban, a Bánkitón és az Isolation fesztiválon is). Nem mellesleg a Run Over Dogs frontembere is, akik az idei egyetlen koncertjük adják a fesztiválon.

A La Boum kalandos 2020-as alakulásáról az HBO Go kínálatában is elérhető dokumentumfilm is készült.

 

"Elég későn kezdtük el szervezni az idei La Boumot, főként azért, mert nem voltunk biztosak benne, hogy belevágunk, elég sűrű a nyár, de annyian írtak a korábbi látogatók és zenekarok közül, hogy legyen, jönnének, hogy ez megadta a löketet. Szaszával összeültünk ötletelni a Központban június elején. Az első három zenekar, aki eszünkbe jutott nem ért rá és elkeseredtünk, de aztán a következő egy órában beesett oda kávézni vagy 10 zenész, akiket bedobtunk még, és ott helyben lekötöttük őket." - mondja Makumi Kamau főszervező.

A szervezők alap elképzelése az, hogy elérjék, hogy a közönség a fesztiválra érkezzen, és ne 1-1 előadóra. “Szeretnénk, ha megbíznának bennünk és az ízlésünkben, és nyissanak arra, hogy találkozzanak valami új és izgalmas dologgal.” - teszi hozzá Kama.

Ilyen például a tavalyi fesztivál egyik abszolút fénypontja, Richard Zalai és Oláh Anna festőművész (Anna Amelie) közös performansza, amely kifejezetten a La Boumra állt össze.

De ilyen különlegesség volt például a legendás Víg Mihály rögtönzött előadása egy pianínón a parkolóban.

"Ezeket a pillanatokat nem lehet táblázat-szerűen betervezni, sokkal inkább jó karaktereket kell egy jó hangulatú helyre begyűjteni, és teret adni nekik. Egy jó kastély-házibuli alappillérei ugyanis a kastély és a társaság, a zene csak hab a tortán. Idén is tervezünk pl. titkos koncerteket, amikor is egy kastélyszobában egyszerre 3-4 embernek ad mini-koncerteket egy előre be nem jelentett előadó.” - meséli a koncepcióról Kama.

A családias fesztiválon összesen három színpad van, de nincsenek párhuzamos programok. A Kápolna Színpadon délutáni akusztik performanszokat és DJ-ket csíphetnek el a látogatók, őket követik a zenekarok a Tölgy Színpadon, az éj leszálltával pedig az elektronikus csemegéké és az afteré a főszerep a kastély bálteremében. A La Boum nem "ottalvós", a kapuk délután nyílnak és 03:30-kor zárnak. A La Boum transzfer-buszokat indít Budapestről a fesztiválra és vissza.

Fotók: Golács Nóri