MagyaROCK filmen - rocktörténeti filmfesztivál Debrecenben

Április 27. és május 3. között minden feltétel adott ahhoz, hogy a közönség elmerüljön a rockzenében. Az Apolló mozi egy teljes héten át vetítésekkel és beszélgetésekkel készül, felidézve a hazai beat és rock nagyjait híres magyar rendezők legendás filmjein keresztül.

A rockmozi kiemelt programja az április 29-ei premier előtti vetítés és közönségtalálkozó, ahol a Radics Béla a megátkozott gitáros címmel készült filmet nézheti meg a közönség. A játékfilmbe ágyazott, digitálisan feljavított archív anyagok és a régi társak visszaemlékezései megidézik a kort és Radics Bélát: Nagy Feró, Révész Sándor, Hrutka Róbert és sokan mások nyilatkoznak az egykori gitár fenoménről. A vetítést követő közönségtalálkozón tiszteletét teszi Klacsán Gábor, a film rendezője és Alapi István gitáros a különbféle rocktörténeti korszakok gitározási stílusait mutatja be a közönségnek, megszólaltatja Radics Béla eredeti gitárját is.

 


Program

Április 27. (csütörtök) 18:00

ROCK TÉRÍTŐ (12)

magyar dokumentum musical, 112 perc, 1988

Kultikus dokumentum-játékfilm a megtért underground-zenészről, két szürreális filmbetéttel: Pajor Tamás, az underground bálvány, a Neurotic együttes népszerű zenészénekese szakít az alkohollal, a droggal, egész addigi önpusztító életével, amelynek visszaidézi botrányait, koncertjeit is...

 

Április 28. (péntek) 18:00

OMEGA, OMEGA, OMEGA (16)

magyar zenés film, 72 perc, 1982

A film az Omega együttes 1982 novemberi koncertjéről készült a Budapest Sportcsarnokban. A zeneszámok közben az együttes tagjaival készült interjúk hangzanak el. Az elhangzott zeneszámok: Trombitás Frédi, A nagy folyó, Kemény játék, Ajánlott útvonal, Életfogytig rock and roll, Atlantis, Tízezer lépés, Szemközt a rózsaszínnel, Kötéltánc, A hatalom színháza, Őrültek órája, Nem tudom a neved, Gyöngyhajú lány...

 

Április 29. (szombat) 18:00

RADICS BÉLA, A MEGÁTKOZOTT GITÁROS (16)

magyar zenés játékfilm, 109 perc, 2023

Az új magyar zenés játékfilm, a hazai rock nagy évtizedét idézi fel. A magyar gitárkirály életrajzát követő storyline, a kultikus hősre mindenben emlékeztető színész, az újra megrendezett és eljátszott legendás élő koncertek, az újra alakított zenekarok itt is hozzák a műfajra jellemző látványt és nagy érzelmeket. A film előzetese ITT nézhető meg.

A közönségtalálkozóra érkezik Klacsán Gábor a film rendezője, és Alapi István gitáros, aki rövid bemutatót tart Radics eredeti gitárján játszva a kor gitárjátékából, hangzásvilágából.

Moderátor: Váradi Ferenc rádiós műsorvezető.

 

Április 30. (vasárnap) 18:00

MOZIKLIP (12)

magyar zenés film, 75 perc, 1987

A kertmoziszerű díszletben rövid (szintén) zenés keretjátékkal összefűzve egy-egy klipnyi időt kapnak a bemutatkozásra a hazai popzenei és újhullámos együttesek, valamint az énekesek. Mind a tizennyolc klip képi-nyelvi asszociációkkal, filmnyelvi ötletekkel játszó, a dalok mögöttes tartalmát feltáró vagy leleplező kerek filmetűd, az egészből hol melankolikusan, hol ironikusan felrajzolódik a vigasztalan, szomorú korkép.

 

Május 1. (hétfő) 18:00

SZÉP LÁNYOK, NE SÍRJATOK! (12)

magyar filmdráma, 84 perc, 1970

Savanyú és barátai egy üzemben dolgoznak munkásként. A lélekölő munka után az esti örömökben: bulikban, együttesek koncertjeiben, "csajozásban" keresik a kikapcsolódást. Savanyú komolyan udvarol Julinak, már az eljegyzést is megtartották, de nincs hely az intimebb jellegű találkozásokhoz. Illegálisan elfoglalnak tehát egy romos lakást, de a rendőrség elzavarja őket. Az Ifjúsági Park egyik koncertjén Juli megismerkedik a zenész Gézával, majd a zenekarral vidékre utaznak. Savanyú és barátai utánuk mennek, a riválisok között verekedés tör ki. Juli választás elé kényszerül.

 

Május 2. (kedd) 18:00

A KUTYA ÉJI DALA (12)

magyar filmdráma, 140 perc, 1983

A "Kutya éji dala" cím vagy a prérifarkas vonítása abból az ismert jelenségből indul ki, hogy a kutyák megugatják a holdat, ez az animális és a kozmikus kapcsolat állandóságára és rendszerességére utal. Az emberek bonyolultabb formában ugatják meg a kozmoszt. A film hat szereplőnek a szálait követi olyan formában, hogy töredékes jelenetek, töredékes életszeletek játszódnak le az ajtó mögött. A hat szereplő a társadalom különböző prototípusait jeleníti meg /volt tanácselnök, álpap, Attila, a kísérletező zenész, csillagász, a kisfiú, a mindenfelé nyitottság, a katonatiszt, a szép ösztönös feleség/, a rendező mindegyik személyt azonos közelségből láttatja. Az álmok pedig szerves összekötő anyagává válnak e kis töredék életeknek.

 

Május 3. (szerda) 18:00

KOPASZKUTYA - digitálisan felújítva (12)

magyar musical, vígjáték, 85 perc, 1981

Az 2021-ben, életének 81. évében elhunyt Szomjas György kultuszfilmje igazi magyar rock-karriertörténet, a 80-as évek életérzésének tökéletes lenyomata, és nem utolsósorban a legjobb zenés filmek egyike, melyben a Hobo Blues Band mellett a korszak legnagyobb zenekarainak dalai is szerepelnek. A filmbéli Kőbánya Blues Band tagjai olyan zenészlegendák voltak, mint Földes László Hobo, Schuster Lóránt, Deák Bill Gyula és a nemrég elhunyt Póka Egon. Egy cameo erejéig még Allen Ginsberg is feltűnik a filmben.

 

 

A rendezvény a MigaFilm szervezésében, az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Nemzeti Filmintézet támogatásával valósul meg.