Rendkívüli lemezzel jelentkezik a Fonogram-díjas Amoeba zenekar

A budapesti formáció tavaly ‘Az év hazai kortárs szórakoztatózenei albuma’ kategóriában nyerte el a Fonogram-díjat, új lemezük máris az egyik legizgalmasabb magyar kiadónál jelenik meg.

Az Amoeba eddigi lemezei kivétel nélkül úgy születtek meg, hogy a produceri feladatokat a zenészek maguk látták el, a most megjelenő dalokhoz viszont meghívtak maguk mellé egy külső producert, az underground körökben tzapa néven ismert fiatalembert.

Két nagylemezünk után elterveztük, hogy ezúttal másképp fogjuk csinálni, ugyanis mindkét lemezzel túl sok időt pepecseltünk - mesél az előzményekről Sabák Péter, a zenekar basszusgitáros-dalszerző mindenese. - Ezeknél  az egész zenekar, de főleg én producereltem, és tudjuk milyen, mikor a saját munkáddal sosem vagy megelégedve, ezért a végtelenségig hajszolod magad. Szóval kitaláltunk egy olyan metódust, amikor pár napig csak játszunk és új témákkal kísérletezünk. Ekkor került elő TZAPA neve mint producer, erre mindenki azonnal rágerjedt. Szóval innentől kezdve egyértelmű volt hogy ez lesz az új irány. Az egész folyamat korábbra volt tervezve, csak közbejött egy stúdió session Mark Kozelekkel , más néven Sun Kil Moonnal. Ezt  követte egy 3-4 napos kötetlen zenélés, új témák kidolgozása. Mindez nálam történt  a lakásban. Majd a végére egy nagy házibuli kerekedett, amelyre elhívtuk TZAPÁt is. Sőt Galambos Dorina is megjelent és az egyik szám annyira bejött neki, hogy ki is talált rá egy dallamot. Áthallgattuk az összes felvételt és már ott körvonalazódtak a sávokban rejlő lehetőségek, főleg az hogy TZAPInak, melyik irány jön be igazán. Majd távmunka következett, és egy pár összejövetel ahol tisztáztuk, ki mit akar,ki mit nem akar.

 

A tzapa név mögött Kiss Balázs Márton áll, aki több stílusban is dolgozott már korábban, legfőképpen “klasszikus” hiphop-ütemgyárosként, de ebben a szerepkörben először dolgozott más előadó dalain. Mind a zenekarnak, mind a producernek egy új, eddig szokatlan munkafolyamat volt, idővel azonban nagyon belejöttek a közös munkába, a végeredménnyel pedig maximálisan elégedettek mindannyian.

- Még a középiskolában találkoztam először az Amoebával, a barátaim hívták rá fel a figyelmemet - meséli tzapa. - Hozzám mindig is közel állt a 70-es, 80-as évek funk/boogie világa és az arra jellemző szintis hangzás, így nem meglepő, hogy az Amoeba és az első nagylemez is nagyon tetszett. Már csak azért is, mert bár az utóbbi időben egyre több olyan magyar projekt születik, amely az említett hangzásvilág előtt tiszteleg, ugyanez 8-10 évvel ezelőtt nem volt elmondható, legalábbis én kevés hasonlóval találkoztam. A zenekar tagjait mind kiváló zenészeknek ismertem meg már korábban, így amikor egy bulin Sági Viktor gitáros először említette, hogy lenne egy ilyen projekt és rám gondoltak mint producerre, kérdés nélkül elvállaltam, hiszen ez egyrészt nagyon jól esett, másrészt tudtam, hogy ebből csak jó születhet, mivel a srácok rossz zenét nem játszanak. Úgyhogy készült egy csomó felvétel, amelyek közül kiválogattuk a legjobb ötleteket és ezek mentén indult el a munka. Úgy gondolom, hogy a végeredmény egy izgalmas ötvözete a hangszeres játék és a loop-alapú, „koszos” sampleres-dobgépes hip-hop produkciónak – remélem a hallgatóság is osztja majd ezt a véleményemet.

 

A lemezre le is csapott az elmúlt évek egyik legnagyobb magyar sikertörténetét jegyző Blunt Shelter kiadó. A label sok milliós meghallgatásokat produkál a Spotify-on, zenei kurátorok szerte a bolygón tapsolnak kiadványaik hallatán, borítékolható, hogy a későbbiekben világszerte is egyértelműen elismert kiadóvá nőhet.

Az EP megjelenését két kislemez előzte meg is, a nemes egyszerűséggel Amoeba x tzapa címre keresztelt EP pedig február 28-án került nyilvánosságra.

A lemez dalait élőben először március 11-én a budapesti Akvárium klubban adja elő a zenekar. A dalok és a koncert létrejöttét a Nemzeti Kulturális Alap támogatta. A bemutató bulin a budapesti zïp zenekar melegíti majd a hangulatot, amely szintén a Blunt Shelternél adta ki legutóbbi nagylemezét.