Öt év után újra Budapesten játszik az Asking Alexandria

Az eredeti felállással, ismét Danny Worsnoppal az élen és új lemezzel tér vissza magyar rajongóihoz az Asking Alexandria. A metalcore csapatot legutóbb a Bullet For My Valentine előtt láthattuk a Budapest Parkban, most pedig július 2-án hetedik albumukat mutatják be nálunk.

Az Asking Alexandria alapítója Ben Bruce, gitáros, aki a zenekart még Dubaiban kezdte el, majd végül Angliába költözésével új zenészekkel született meg a ma ismert metalcore formáció. Első albumuk 2008-ban jelent meg Stand Up And Scream címmel, amellyel sikeresen áttörték a mainstream média falait is. A zenekar sikerei nem hagytak alább: három lemezük is a Billboard Top 200 első 10 helyezettje között debütált, végig turnézták mind az öt kontinenst és olyan zenekarok társaságában léptek fel, mint a Guns N’ Roses, a Green Day, az Avenged Sevenfold, az Alice In Chains vagy a Slipknot.  A zenekar háza tájáról azonban többször érkezett hír tagcseréről, énekesük is egyszer kiszállt, majd visszatért a zenekarba, most azonban újra Danny Worsnoppal áll a mikrofon mögött, a banda tagjai pedig ismét közel kerültek egymáshoz. 

 

2020-ban megjelent Like A House On Fire c. lemezük után ugyanis az ötösfogat a tisztánlátás és a művészi cél felfrissülése érdekében pár hónapra elvonult egy házba, hogy megírják hetedik stúdióalbumukat. A See What’s On The Inside dalaival visszatértek a gyökereikhez, inspirációt nyerítettek legkorábbi lemezeikből és olyan zenei hősöktől, mint a Led Zeppelin, a Metallica, az AC/DC vagy a Queen. A közös elvonulás és alkotás jó hatással volt a csoport dinamikájára is, akik megújult kedvvel, erősebb kötelékekkel vágtak bele ismét a koncertezésbe. A zenekar bevallása szerint ez lett az eddigi legösszetettebb, legmagabiztosabb lemezük, a csapat pedig összetartóbb, mint valaha. Az Asking Alexandria újra csúcson van, július 2-án, a Budapest Parkban pedig ismét együtt tombolhatunk velük.