“A Cirkuszban mindenki maga dönti el, miként lép be, és miként távozik” - Interjú Co Lee-val

Március 11-én, az A38 színpadán debütál Halász Kolos, vagyis Co Lee magyar nyelvű debütáló lemeze, a Cirque de l’Homme. A Wavy kollektívából jól ismert rapper Beatrick-kel közös “Iceberg” című dalával már sokak kedvencévé vált, Beton.Hofi Bagira turnéján pedig a vidéki közönség előtt is bemutatkozott. A “Cirkadalom” mixtape dalai egyfajta kollekciója Co Lee a zenei szcénában szerzett tapasztalatainak, belecsempészve a cirkuszban, bohócként megismert énjét.

2022 áprilisában jelent meg az első, angol nyelvű albumod Air címmel, amit don C-val közösen alkottatok meg. Mik az alapvető különbségek a Cirque de l’Homme és a korábbi lemezed között, azon felül, hogy az új dalok magyar nyelven szólalnak meg?

Co Lee: Egy változáson megyek keresztül, ami nemrégiben kezdett tetőzni. Az elmúlt két hónapban valami szintet lépett bennem és a felszínre tört - ezért kezdtem el magyarul írni. Elkezdett foglalkoztatni az, hogy az emberek megértsék, amiről a dalaim szólnak, képes vagyok kontextusba helyezni magamat és abból inspirálódni, ami körbevesz. Lehettem korábban bármennyire kifejező angolul, jobb esetben is 10-ből 4 embernek jött át, hogy miről szólnak a számok. A közönség nagy részének a feelinget jelentette a zeném, amire lehetett bólogatni. Ezen felül nagyon sok tapasztalatot szereztem a magyar zeneiparon belül, Beton.Hofi nagy inspirációforrás számomra. A saját utamat járva is egyre több olyan arc jött szembe a zenei szcénában, akiket nem ismertem, a velük való találkozás is nagy szerepet játszott abban, hogy az első magyar lemezemen dolgozom.

Mi volt a legfontosabb tanács, amit Beton.Hofitól kaptál?

Co Lee: Az, hogy ne hallgassak senkire. Aztán meg egyből azt tanácsolta, hogy ha sok pénzem lesz, először ágyneműre költsek. Vegyek kacsatollpárnát, mert az a legfontosabb, hogy faszán aludjak.

Az, hogy korábban angolul írták szövegeket, mennyire távolított el saját magadtól?

Co Lee: Amikor angolul írtam szöveget, mindig volt egy kép a fejemben, hogy miről szól. Sokszor ezekhez később visszatérve jöttem rá a valódi jelentésükre, volt olyan, hogy megjósoltam magamnak dolgokat, hihetetlen önismereti tudást adtak. A magyar szövegekben már az első pillanattól ott van az önreflekció.

Csak a saját tapasztalataidból és az élményeidből inspirálódsz, vagy merítkezel a környezetedből is?

Co Lee: Nyitottsággal írok. Sok az áthallás és a metafora a szövegeimben. Mostanában gyakran beemelem angol klasszikusok szövegeit, akár 1/1-es magyar fordításban a dalaimban, ezek tök izgalmasak. Nemrégiben megfogott az a sor, hogy “Sorry mama, I’ve just seen a ghost”. Két napig volt egy jegyzetkezdemény a telefonomban, hogy “Bocsi anya, szellemeket látok”. Pár nappal később a stúdióban elővettem, és megírta magát a szöveg.

Mekkora része freestyle a szövegeidnek?

Co Lee: 90%-ban úgy megyek a stúdióba, hogy helyben írom a szöveget, de van, hogy előre ötletelgetek a beatekre. Az Air-re például mindent kitaláltam a felvételek előtt, de mostanában azt vettem észre magamon, hogy sokkal jobban tudok on the spot szöveget írni. Lehet, hogy csak közelebb léptem magamhoz, már nem köntörfalazok.

 

Az Olyan vagyok című albumelőzetesben meglebegtetted, hogy más emberré tett a karriered bohócként. Miben formált téged a szakma kitanulása, és a cirkuszi közegi lét?

Co Lee: Három sorsfordító pillanat volt az életemben, ilyen volt a bohócság is. Nem vagyok hivatásos bohóc, az Baross Imre Artistaképzőt kétszer is ott hagytam, de amire szükségem volt tőle, azt megkaptam. Világéletemben a humorom volt az, amihez mindig is tudtam nyúlni, erre tanított a bohócság is. Minden bizarr szituációnak van egy vicces oldala, minden felfogható egy játéknak, mindenben találni reményt. Rájöttem, hogy nem kell olyan megszomorodott budapesti arcnak lennem, aki arról rappel, hogy milyen nehéz az élet. Ez is sztori, de amiből én dolgozom, az a jelen szeretete.

Nem félsz attól, hogy ahogy egyre ível felfelé a karriered, az a belső boldogságod kárára fog menni?

Co Lee: A sikerre senki nem tud felkészíteni, de az egy biztonságérzetet ad, hogy senki nem tudja megmondani nekem, mit csináljak, annak ellenére, hogy kotrollálható és alkalmazkodó vagyok. Ha nagy parák lesznek, remélem, tudni fogom, hogy mi a helyes és mi nem. Ott lehet megcsúszni ezekben, ha az ember elfelejti, miért is csinálja. Fontosabb lesz a pénz, mert sok van, fontosabbak a csajok, mert ők is sokan vannak - ebben könnyű elveszni.

Meg abban is, ha a környezeted elkezd másképp nézni rád.

Co Lee: Ez meg a másik! A környezeted is felemelhet egy olyan pozícióba, ahonnan már nem tudsz csak simán lenézni rájuk. Amíg viszont tiszta a kiinduló pont, és nem hagyod, hogy a csillogó dolgok, amik jönnek, elhomályosítsák, szerintem nincs para.

Mit adott neked a 2022-es év?

Co Lee: Érzem a színpadi jelenlétemen a fejlődést, ahogy mozgok vagy kommunikálok a közönséggel. Az elején egy homályos, eufórikus kép volt minden fellépés, de mára ugyanez a kép kiélesedett. Látom, mi történik előttem, mögöttem, érzem, hogy a testem mit csinál és tudom, hogy mire gondolok. Sokkal több aspektusát nézem egy koncertnek.

Nagy biztonságot nyújt számodra, hogy a bulikon egy közeli barátod, Blaize áll a dj pult mögött?

Co Lee: Blaize önmagában is egy nagyon biztonságot nyújtó ember, ha nem lenne a dj-m, akkor is ezt mondanám. Teljes természetességgel dolgozunk együtt, producerként is nagy bizalommal fordulok felé.

A bizalom egy fontos kulcsszó lehet a kollaborációkban.

Co Lee: Már az, hogy leülök valakivel együtt ötletelni, a bizalmamról árulkodik. Akivel gyakrabban dolgozom együtt, azzal jobban össze vagyunk szokva és haveribb a session, de nem állok másképp az első közös zenélésekhez sem.

Kikkel dolgoztál együtt producerként a Cirque de l’Homme-on?

Co Lee: Akik fixen jelen lesznek az albumon, az BluntOne, Dan Pinto és Blaize a Wavy-ből, Beatrick, SilkSilver, Karyuu, de lehet, hogy visszatér don C is a lemezre.

Vegyük sorra a collabokat!

Co Lee: Még a lemez megjelenése előtt, tervezetten Valentin napon jön ki egy szóló trekkünk Miller Dáviddal és Beatrickkel, Angyal címmel. Beton.Hofival és Kolibrivel biztosan lesz egy közös dalunk, Glsch-sal a Slow Village-ből, Imi Lájttal a Sör és Fűből. Lesz egy durva Gyuris feat is, amit ha megcsinálunk, akkor halál mindennek. Énekelni fog a lemezen a húgom, Indigo néven, aki a Düreres koncertemen már fellépett velem. Az albumon debütál Egyedi is.

Milyen elvárásaid vannak a 2023-as évtől?

Co Lee: A kínai horoszkóp szerint ez a Nyúl éve, és én is a Nyúl évében születtem, szóval ez az én évem lesz. Ennyi.

Fotók:
1 Yannik Steer
2-3 Erdős Viki