Csoóri Sándor verse ihlette a Henri Gonzo és a Papírsárkányok új dalát - megjelent A tenger arca

A Fran Palermo zenekar dalszerző-frontembere, Henri Gonzo idén indította útjára régóta dédelgetett magyar nyelvű projektjét. A most megjelenő harmadik kislemezt Csoóri Sándor örököseinek felkérésére, a Vecsei H. Miklós fémjelezte Csoóri-szalon programsorozat keretében szerezte.

Henri saját bevallása már régóta gondolkodott egy új, magyar nyelvű projektben, a löketet végül a pandémiás időszak adta meg: egy balatoni nyaraló teraszán körvonalazódtak fejében a részletek. Először versmegzenésítésekkel és dalszövegek fordításával próbálkozott, ebből alakult ki végül saját, magyar nyelvű szövegvilága. Erre pedig kiválóan rímel a most megjelenő A tenger arca című dal, amely Csoóri Sándor - Játék a tenger című verséből ered. Az ötletet Vecsei H. Miklós Csoóri-szalon elnevezésű eseménysorozata adta - ennek lényege, hogy a magyar zenei és színházi élet legfontosabb szereplői zenésítik meg Csoóri Sándor egy-egy versét, gondolatát, esszérészletét. 

“Rövid kutatás után bukkantam erre a versre, és azonnal megragadott a hangulata, a képi világa. Ritka, hogy valaki ilyen szépen - mintha Marquezt olvasnék - ír körül egy tengerparti élményt és szerelmes állapotot. A dalt első olvasásra akkordozással kísértem. A végleges verzió pedig pontosan az lett, amit az első nekifutásra rádúdóltam, csak meghangszerelve.” - meséli Gonzo.

A felvételt követően jutott eszébe Szinyei Merse Pál - Mare azzurro (azaz kék tenger) című festménye, amelyet a Nemzeti Galéria engedélyével használhattak a dal borítójaként.

 

Az idén megjelent három kislemezt (TV Hangyák, Záporozó és a most megjelenő A tenger arca) decemberben egy EP, a tervek szerint jövő tavasszal pedig egy album követi majd. A  Henri Gonzo és a Papírsárkányok élőben az idei Kolorádó fesztiválon mutatkozott be, elsöprő sikerrel, október 29-én az ötödik koncertjüket adják a Manyiban, az EP-t pedig december 15-én mutatják be az A38 Hajón.

Fotók: Wilhelm Laura, Könczei Kinga