Elhunyt Szánti Judit énekesnő.

Tagja volt az első magyar női zenekarnak is.

Elhunyt Szánti Judit (70) énekesnő. Az egyéni hangú, kiváló énekesnő, akinek hangi adottságai 4 oktávon túl terjedtek.. Leginkább mély tónusú hangszínét használták ki, (sokan a magyar Amanda Lear - ként ismerik ) de szoprán szólamokat is kitűnően megoldott. Sokféle zenei stílusban dolgozott,  táncdaltól a rock-ig, a blues-tól a musical-ig stb.

Első zenekara 1966-ban a "Thomastic" volt; Majd következett Magyarország első női zenekara: a csupa csajokból álló "Vadmacskák", és a "Mikroled vokál".,Utolsó együttese a "Volán Rt." volt. Tagja volt a Pinceszínháznak.1979-ben játszott az Evita című musicalben

A Vadmacskák zenekar. Fáy Kriszta, Csuka Mary, Szánti Judit, Szigeti Edit, Nagy Kati

 

. Szerepelt számos zenés színházi produkcióban, többek között a József Attila Színház (Liliomfi), és a soproni Petőfi Színházban (Madách Imre - Papp Gyula: "Az első sírásó" rockopera 1995) is stb. 1981 óta szólista. De mellette számos előadó lemezén vokálozott is (Bódy Magdi, Szűcs Judith, Delhusa Gjon, Payer András, Korda György, Express együttes, Generál, Bikini stb), és több válogatáslemezen szólóban énekelt (Disco Party, Benkő Dániel: Pop Antico stb). 1982-ben jelent meg első kislemeze. Önálló albumának címe: "Szombat éjjel" (1985). Dalszövegeket is ír. Napjainkban klubokban lépett fel, többek között a Nautilus zenekarral is